Sima győzelem a portugálok ellen

Az Európai Egyetemi Bajnokság pénteki mérkőzésén közel negyven ponttal verték a portugál University of Minho gárdáját a debreceniek Aveiroban, így szombat délután a 9-12.helyért játszhatnak a házigazda ellen.

0

Kepernyofelvetel-75-300x148 Sima győzelem a portugálok ellenFotó: deac.hu

A csoportkör utolsó mérkőzését a litván fiatalok ellen játszották Neuwirth Bencéék, ahol a nagy küzdelem ellenére alul maradtak, így nem jutottak a legjobb nyolc csapat közé. A csütörtöki pihenőnapot követően pedig a portugál University of Minhoval néztek farkasszemet az előkelőbb pozíciókért. A fehér-feketék már az első periódusban magas fordulatszámon pörögtek, Neuwirth és Várbíró kosaraival hamar kétszámjegyű fórt építettek maguknak, majd ezután sem lassítottak, így Pollák közelije után 21-7-es magyar vezetés állt a táblán. A második etapra rendezte sorait a portugál együttes, Gáspár elfutásait rendre megszakították a túloldali találatok, a kiegyenlítettebb játékrész végéhez közeledve azonban Fábián révén végül tizenhat egységnyi fórral vonulhattak szünetre a mieink (36-20).

A fordulás után igazi erődemonstrációt tartottak a hajdúságiak és magasabb fokozatba kapcsoltak, a parádés csapatjátékot Neuwirth hibátlan hármasaival fűszerezték, így a negyed során dobott 37! pont eredményeként harminc fölötti előnnyel várhatták a záró felvonást (72-39). Az utolsó szakaszban még próbált kozmetikázni az eredményen a Minho Egyetem, de Turán és Varga távoli dobásaival bebiztosította győzelmét a Debrecen (91-53).

Debreceni Egyetem – University of Minho (portugál): 91-53 (21-7, 15-13, 37-19, 18-14)

Debreceni Egyetem: Várbíró 15/3, Balázsi 9/9, Neuwirth 25/21, Gáspár 4, Fábián 8

Cserék: Pollák 6, Czermann 5, Turán 11/6, Horváth B.5, Varga S. 3/3, Sólyom, Sipos

Edző: Erdei Ádám

Erdei Ádám: A szünnap alatt felkészültünk ellenfelünkből, legjobbjukat, a torna gólkirály jelöltjét megfogtuk, így a portugálok nem is tudtak igazán lendületbe jönni. Bár sok tiszta triplát kihagytunk, és időnként akadozott a játék a zóna ellen, összességében azért szépen járt a labda és csak bedobtunk tizennégy triplát. Próbáljuk a kilencedik helyet megszerezni.

Folytatás szombaton 16 óra 30 perckor a házigazda University of Aveiro alakulata ellen a 9-12.helyért. Az összecsapást az EUSA YouTube csatornáján(link) élőben is közvetítik.