Fotó: Derencsényi István/DEAC
A mondás úgy tartja, hogy a jó csapatok mellé áll a szerencse is, ám minden szabályt erősít kivétel, jelesül a DEAC Erste Ligában vitézkedő jégkorongcsapata. Az ugyanis kétségtelen tény, hogy David Musial ütőképes brigádot épített Debrecenben, amely a játékosállománya alapján a bajnokság legjobbjai közé tartozik, és sokáig vezette is a tabellát. Fortuna ellenben a legutóbbi mérkőzéseken elpártolt az egyetemisták mellől, akik hiába próbálkoztak csaknem hatvanszor a Titánok ellen, a vendégek elvitték a pontokat a Debreceni Jégcsarnokból, majd két nappal később a Gyergyó is hasonló tettet hajtott végre, Szilassy Zoltán tanítványai az utolsó percben vették be Hetényi kapuját. A sikeres idegenbeli túra után tehát hazai jégen egyelőre nem jön ki a lépés a DEAC-nak, amely csütörtök este a Brassó ellen igyekezett javítani a fájó vereségek után.
David Musial úgy döntött, légiósai közül ezúttal a védő Filbrandtot pihenteti, így a nemrégiben szerződtetett Pisarik ismét játszhatott. A vendég brassóiak legutóbbi nyolc idegenbeli mérkőzésükből négyet nyertek meg, s mindenáron szerették volna pozitív irányba billenteni a mérleg nyelvét, így aktívan kezdték a mérkőzést, már az első támadásból veszélyes helyzetet alakított ki riválisunk. Nagy iramot diktáltak a csapatok, mind a két együttes nyílt sisakkal játszott, ugyanakkor odafigyeltek a védőmunkára is, taktikus összecsapás zajlott a jégen. Az egyetemisták nagy energiákat mozgósítottak a gólszerzés érdekében, az ellenfél harmadába érve jól váltottunk ritmust, a félidő derekán pedig kettő az egy ellen vezethettük kapura a korongot, de nem sikerült gólra váltanunk a lehetőséget. A túloldalon Hetényi Zoltánnak kevesebb tennivalója akadt, elsősorban Valchar Radim tette próbára rutinos kapusunkat, ám nem sikerült kibabrálni vele, így az első harmad gólnélküli döntetlennel zárult. Az állás a második felvonásban sem változott, az ígéretes helyzeteket a jó brassói védekezésnek köszönhetően nem tudtuk értékesíteni. Debreceni oldalon Pesztunov és Izacky volt a legaktívabb, a harmad feléhez érve azonban emberelőnybe került a Brassó, ezzel pedig gyökeres fordulatot vett a játék képe, a vendégek ugyanis átvették az irányítást, s Hetényi bravúrjai kellettek ahhoz, hogy negyven percnyi játék után sem szerepeljen gólszerző neve a jegyzőkönyvben.
A záró felvonásban mindkét csapatra nagy nyomás helyeződött, hatalmas taktikai csata zajlott a jégen, helyenként jó játékkal. A Brassó fokozta a tempót, többször is lerohanták a mieinket a vendégek, sorozatban jöttek a gólveszélyes helyzetek, kapusunk azonban igazolta kivételes klasszisát. A debreceni ellentámadások is gólveszéllyel kecsegtettek, egy ilyen végén pedig Izacky passzát Kiss Roland közelről gólra váltotta, megszerezve ezzel a vezetést az egyetemistáknak. Kiss saját négymeccses gólcsendje mellett egy másik rossz sorozatot is megtört, a DEAC közel két órányi játékidő után volt ismét eredményes az Erste Ligában. Jót tett a lelkeknek a vezető találat, ám pokolian nehéz kilenc perc várt a mieinkre, hiszen a vendégek nem adták fel, teljes erőbedobással hajtottak az egyenlítésért. Sajnos nem sikerült kihúznunk a végéig, Dave MacQueen, a brassóiak vezetőedzője lehozta a kapusát, a kiemelkedően pontérzékeny bekk, Cody Carlson pedig takarásból egalizált. A hosszabbítás végén emberhátrányba kerültek a kék-sárgák, a DEAC pedig időt kért, de hiába, büntetőlövésekbe torkollott a csata. Az ellenfél három rávezetést értékesített, míg a mieink csak kettőt, így a vendégek nyerték a mérkőzést, a döntő találatot Molnár Zsombor jegyezte. Az egyetemisták immár három mérkőzés óta nyeretlenek az Erste Ligában, szombaton a Csíkszereda látogat a Debreceni Jégcsarnokba.
DEAC – Corona Brasov (romániai) 1–2 (0–0, 0–0, 1–1, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
DEAC: Hetényi – Kiss R., Sándor F. – Kloz, Vokla – Berta, Bogesics – Izacky (1), Pesztunov, Pisarik – Dalecky, Kiss P. 1, Novotny – Kulesov, Mazzag, Molnár D. – Hári N., Szűcs I.
Vezetőedző: David Musial
P.G.




