Fotó: Nagy Anita
Kis túlzással élet-halál harc vár a debreceni pólósokra Kaposváron. Ha Komlósi Péter együttese szerda este felülmúlja a Somogy megyeieket (a találkozó 20 órakor kezdődik), teljesíti a célt, vagyis bejut a felsőházba. Egyébként meglehetősen érdekes a helyzet az A-csoportban, hiszen a 16 ponttal rendelkező cívisvárosiak mellett a 15-15 egységgel rendelkező Kaposvár és Vasas is megszerezheti a negyedik helyet a táblázaton.
„Az év legfontosabb mérkőzése következik, mindegy, milyen forgatókönyv szerint, de meg kell szereznünk a három pontot. A novemberi mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen akkor az első negyedben Lukas Durikot kiállították a játékvezetők, és ez a jelenet nagyban befolyásolta a végeredményt (a Kaposvár 9–7-re verte a hajdúságiakat a Debreceni Sportuszodában – a szerk.). Hogy mit érdemes tudni ellenfelünkről? Elég brusztolós, agresszív stílusú egylet, jó centerek és bekkek alkotják a gárdát, fel kell majd vennünk ellenük a kesztyűt. Szerencsére úgy néz ki, teljes kerettel állhatunk ki szerdán, a korábban sérüléssel és betegséggel bajlódó játékosokat is bevetheti a szakmai stáb” – mutatott rá Boros Tamás, akitől megtudtuk, a DVSE tagjai már hétfőn útnak indultak, így könnyebben ki tudják heverni a hosszú utazás fáradalmait.
A bajnokságban kisebb szünetet követően jön az alapszakasz utolsó fordulója, ám a pauza alatt sem tétlenkedtek a debreceniek.
„Jutott időnk a feltöltődésre, ami hasznosnak bizonyult. Nemrég a Szolnokkal játszottunk edzőmérkőzést, az összecsapás annak ellenére is jól szolgálta a felkészülésünket, hogy a Tisza-partiak mestere öt válogatott játékosra nem számíthatott” – fogalmazott a 24 esztendős Boros, aki ebben a szezonban 14 gólt lőtt a bajnokságban.
B.Á.




