Sportoló kérdez sportolótól

Senánszky Petra, a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiváló gátasának, Kozák Lucának tette fel kérdéseit.

0

Névtelen-1-300x179 Sportoló kérdez sportolótól

Az, hogy elmarad idén az Európa-bajnokság, mennyiben változtatja meg a felkészülésedet?

Körülbelül két hete jelentették be, hogy elmarad a kontinensviadal, melyet már töröltek a versenynaptárból, Európa-bajnokságra legközelebb két év múlva kerül sor. Nyilván azt nem tehetem meg, hogy leállok, innentől novemberig pihenek, természetesen folytatom a munkát. Nagy könnyebbséget jelent, hogy hétfőtől már Laci bá (Suba László – szerk.) is ott lehet velem a pályán, nem kell egyedül edzenem. Mivel ennek az évnek már nincs sok értelme, nem lehet olyan mennyiségű és minőségű munkát végezni, mint korábban. Az olimpiai kvalifikációt is befagyasztották, most az a legfontosabb, hogy ne fásuljak bele a mostani helyzetbe. Egyelőre még nem tudom, az év hátralévő részében hogy alakul a versenynaptár, de tudomásom szerint, az országos bajnokságokat meg akarják rendezni. Úgy készülök, hogy idén még pár versenyen rajthoz állok, szeretnék új dolgokat kipróbálni. Megbeszéltem edzőmmel, hogy a gát mellett 100 síkon szeretnék egy jót futni, ez eddig nem fért bele a programomba. Elkezdtünk egy kicsit másképp edzeni, lehet ez a gátnak is jót tesz, mert nem árt, ha síkon is gyors vagyok.

Edzéseken, versenyek előtt milyen zenét hallgatsz?

Az edzéseken csak nagyon ritkán hallgatok zenét, például ha nagyon fáradt vagyok, vagy teljesen egyedül dolgozok. A versenyeken a bemelegítésnél elsősorban nem a zene miatt teszem be a fülest, inkább így próbálom jelezni a külvilág felé, már a futamra koncentrálok. Az, hogy mit hallgatok, a hangulatomtól függ, de egyébként zenében mindenevő vagyok.

Mennyire sikerül összehangolni az egyetemi tanulmányokat az élsporttal?

Vegyészmérnöknek készülök, melynek már a végén járok, de közben felvettem a pénzügyi számvitelt is. A TTK szak tele van gyakorlati tárgyakkal, ez okoz némi nehézséget, részt veszek a Debreceni Egyetem mentorprogramjában. Egy nagyon kedves tanár néni, dr. Várnagy Katalin a mentorom, akinek nagyon sokat köszönhetek. Amikor versenyek, edzőtáborok miatt hiányoztam az előadásokról, mindig segített bepótolni az anyagot. Eredetileg sem úgy terveztem, hogy három év múlva diplomát szerzek, hiszen az élsport rengeteg időt felemészt. Sok segítséggel, ha nagyon akarja az ember, akkor össze lehet egyeztetni a sportot a tanulással, ezt eddig is megoldottam, és ez után is megoldom.

Visszavonulásod után maradsz az atlétikában, vagy más területen szeretnél dolgozni? Mennyire tervezel előre?

Nyilván a visszavonulás még nem szerepel a terveimben, jelenleg versenyezni szeretnék, mikor már látom, közeleg pályafutásom vége, elkezdek majd gondolkozni a hogyan továbbon. Természetesen vannak ötleteim mivel szeretnék foglalkozni a későbbiekben, annyit elárulhatok, egyiknek sincs köze a vegyészdiplomához. Az, hogy maradok-e az atlétikánál, vagy a sportnál, nálam napról-napra változik. Még 30 éves korom előtt szeretnék anyuka lenni, de a 2024-es olimpia tervben van. Szülés után szeretnék visszatérni a rekortánra, de az, hogy mit tervezek, és végül mi valósul meg, két külön dolog.

Mondjuk tíz év múlva, ha csak az atlétikát nézzük, mivel lennél elégedett?

Nagyon szeretnék Világbajnokságon és olimpián döntőt futni, illetve van a fejemben egy időeredmény, amit szeretnék megfutni, de ezt egyelőre nem árulnám el. Ismerem magam, ha teljesíteném ezt a körülbelüli időt, még jobbat akarnék. Abban az esetben, ha ezeket sikerül elérnem, elmondhatom majd, hogy elégedett vagyok.