Srdjan Blagojevic: “mindenben fejlődnünk kell”

Rangadó vár a Lokira vasárnap 19.30-kor, a csapat a Fehérvár együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzéssel kapcsolatban Srdjan Blagojevic vezetőedző nyilatkozott a klub honlapján.

0

349616444_970967044031600_2054215729056789360_n-300x170 Srdjan Blagojevic: "mindenben fejlődnünk kell"Fotó: Ásztai Csaba

– Az FTC elleni mérkőzéshez képest lényegében véve mindenben fejlődnünk kell. Nagyon kemény menetrendünk van, hisz a Ferencváros után a Fehérvárral és a Puskással játszunk, melyekről úgy gondolom, hogy a top 3 csapat Magyarországon. Nagyon megterhelő mérkőzés vár ránk, nemcsak azért, mert a Fehérvárnak megvan a kvalitása, hanem azért is, mert nagyon jó momentumban van, magabiztosan játszik. Nekünk vissza kell szereznünk az erőt, a magabiztosságot és a megfelelő hangulatot, hogy belevágjunk ebbe a csatába és eredményesek legyünk. Erre fókuszálunk, valamint arra, hogy tisztázzuk, mik voltak a hibáink és igyekezzünk a lehető legjobban zárni a szezont – mondta a tréner.