Strandröplabda: Jó hangulat, sok résztvevő, változatos időjárás, magas színvonal

A Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság idei második fordulóját Berekfürdőn rendezték.

0

b2-1-300x200 Strandröplabda: Jó hangulat, sok résztvevő, változatos időjárás, magas színvonal

A tavalyi versenyhez hasonlóan a Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő munkatársainak köszönhetően most is kiváló feltételek (frissen rotált homok, hűtőszekrény az üdítőknek, hangulatos zene, folyamatos locsolási lehetőség) várták a versenyzőket. Ez utóbbira szükség is volt, hiszen a nyár eddigi legmelegebb napján zajlott a verseny első része. Más kérdés, hogy a hölgyek szombaton késő délután már esőben fejezték be az érmes helyekért a mérkőzéseket.

Ismét szép számmal érkeztek résztvevők, romániai és szlovákiai párosok is indultak a hazai kettősökön kívül. Több NB I-es teremjátékos is nevezett és a néhány éve országos strandröplabda bajnokságon 2. helyezett Berkes Zoltán is regisztrált.

A lányok 2004-ben és azután születetteknek rendezett kategóriájában Magyar Fruzsina – Szarvas Nóra (Eötvös DSE) diadalmaskodtak, a Bojti Bernadett, Molnár Janka (HTE) és a Marienka Mihalčiková, Daniela Bačinska (Beach Club Mustang, Szlovákia) duók előtt.

A hölgyek 21 csapatos mezőnyében teljes Eötvös DSE-siker született. A győzelmet az előző fordulót is nyerő Fehérvári Vivien, Korompay Zsuzsanna páros szerezte meg, második lett Kozma Kitti és Kovács Anett, míg a bronzérmeket Pálfi Kitti és Smidróczki Dóra szerezték meg. A negyedik helyre a felvidéki lányok – Timea Fedečková és Maria Mihalčiková – értek be.

Az összesített pontversenyben Fehérvári Vivien és Korompay Zsuzsanna tovább növelték előnyüket, 18-18 ponttal állnak a ranglista élén, őket követi 14-14 ponttal Pálfi Kitti és Smidróczki Dóra.

A férfiak 21 párosa közül élvezetes csaták után F Nagy Bence és Imre Tibor emelhették magasba a győzelemért járó kupákat, második helyre ért be Bakács Adorján és Vereb Márk, míg a bronzérmeket Berkes Zoltán és Lakatos Attila vihették haza.

A pontversenyt F Nagy Bence és Imre Tibor vezetik 13-13 ponttal a 10 pontos Nagy Attila előtt.

Vasárnap a vegyes párosok versenynapján már a csoportmérkőzések is izgalmas találkozókat és meglepetéseket is hoztak. Az ötszörös bajnok és a tavalyi szezont is párjával, Nagy Mártonnal megnyerő Nagy-Szabó Kármen a csoportban vereséget szenvedett ugyan, de a keresztjátékok során mégis beverekedték magukat a legjobbak közé. Végül a kategóriát a Smidróczki Dóra (Eötvös DSE), Imre Tibor (DEAC) páros nyerte, a döntőben minimális különbséggel legyőzve a Nagy-Szabó Kármen, Nagy Márton házaspárt.

A ranglista élén hármas holtverseny van a 14 pontot gyűjtő Imre Tibor, Nagy Márton és Nagy-Szabó Kármen között.

A verseny következő fordulójára már most hétvégén sor kerül. Július 4-én (szombaton) a női és férfi párosokat, július 5-én pedig a vegyes párosokat Hajdúböszörményben a Bocskai Strandfürdő főbejáratánál várják 9 és 10 óra között.

A mostani fordulóban is minden résztvevő Tikkadt Szöcske üdítőt kap ajándékba, ezen kívül igen változatos lesz a megnyerhető díjak, ajándékok sora:

  • A győztes párosok tagjainak minden felnőtt kategóriában 3 fő részére az Andromeda Travel Kft. díjmentes szállást biztosít Görögországban, a tengerparton, Makrygialos üdülőhelyen 7 éjszakára.
  • Az első három helyezettek érem és oklevél díjazásban részesülnek.
  • Az első helyezett csapatok mindkét tagja külön-külön kupát nyer.
  • Az indulók között a regisztrációkon kapott sorszám alapján sorsolást tartanak, amelyek révén a játékosok röplabdázással kapcsolatos ajándéktárgyakat vehetnek át.

Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más információk megtalálhatók a Szövetség honlapján (http://hajduvolley.fw.hu ) és a Facebookon ( https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda ).