Szabó Csaba: „azt ígérhetem, a szívünket is kitesszük a pályára, a végsőkig küzdeni fogunk”

A DEAC kézilabdázói túl vannak a nyári felkészülésen, a héten már az első bajnoki mérkőzés jegyében zajlik a munka, ami ráadásul keleti rangadó lesz. Az együttes edzőjét kérdeztük a változásokról, bajnoki esélyekről, az első mérkőzésről.

0

TKE_deac_02.03_07_1-300x176 Szabó Csaba: „azt ígérhetem, a szívünket is kitesszük a pályára, a végsőkig küzdeni fogunk”

Hol tartanak a felkészülésben és sikerült-e azt a munkát elvégezni, amit terveztek?

Egy nyolchetes felkészülés végső fázisában vagyunk, a tréningek mellett több edzőmérkőzést játszottunk, volt egy sikeresen megvívott Magyar Kupa meccsünk a Kisvárda ellen. Az eltelt időszakkal nem vagyok teljes mértékben elégedett, mert úgy vágtunk neki az alapozásnak, hogy kipróbálunk új formációkat úgy védekezésben, mint támadásban, ezzel meglepve valamennyire a mezőnyt, de ezt nem tudtuk egészében végrehajtani, a csapatból nem mindenki tudott részt venni az edzések ezen szakaszában, különböző elfoglaltságok miatt. Ezért inkább az első 3-4 hétben a fizikai állóképesség megerősítésén volt a hangsúly, majd a régi taktikai elemeket gyakoroltuk. De szorgalmasan dolgoztunk, az új formációkat menet közben próbáljuk majd elsajátítani. A fiúk becsülettel végezték a feladatokat, próbáltak úgy hozzáállni az edzésmunkához, hogy tudják, nehéz szezon elé nézünk, ahol nem mi vagyunk az esélyesek, sőt, inkább a bennmaradás lesz az a cél, amiért küzdeni fogunk. De reméljük, idén is tudunk meglepetéseket szerezni, ugyan úgy, mint tavaly.

A keretben történt-e változás?

Igazolni nem tudtunk játékosokat, nekünk nincs olyan lehetőségünk, mint más NB-IB-s csapatoknak, itt főleg az anyagiakra gondolok és ebben nem is akarunk velük versenyezni. Egy játékosunk, Darvay Zoli elment, Svájcban próbál szerencsét. Vannak fiatal játékosaink, akik tavaly kölcsönben szerepeltek, vagy kevesebb lehetőséghez jutottak, a felkészülés alatt és az edzőmérkőzéseken bizonyították, hogy lehet rájuk számítani, hozzá tudnak járulni az eredményes szerepléshez.

Nem helyezésre értve, de mivel lenne elégedett a szezonban?

Én sem mondanék helyezést, egyelőre ezzel nem foglalkozok, főleg úgy, hogy az elvégzett munkával nem vagyok 100%-ban elégedett. Idén két csapattal kevesebb vesz részt a bajnokságban, lesz 2-3 bombaerős együttes, az Orosháza, Kecskemét, PLER, akik komoly igazolásokkal erősítették meg a keretüket. Lesz egy elég erős középmezőny, bárki, bárkit legyőzhet, reméljük, mi is be tudunk ebbe csatlakozni. Igazából azzal lennék elégedett, ha értékeinket ugyan úgy képviselnénk, egyetemistákra, debreceni kötődésű játékosokra hagyatkozva, mint tavaly, bár azt az eredményt idén nehéz lenne megismételni. Játékban viszont szeretném azt látni, ugyan úgy küzdünk, és úgy jövünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk a siker érdekében. Remélem, ebből minél jobb eredmény fog kisülni.

A DEAC-hoz tartozni, a DEAC család részének lenni, egy különleges érzés. Miből adódik ez?

Abban, amit most is érintettem, olyan sportolóink vannak, akik szeretik a sportot, szeretik Debrecent, nagy százalékuk az egyetemhez is kötődik, itt tanulnak. Sok szakosztály van és mind megmutatja, az egyetemhez csatlakozni nagyon jó, és itt nem az anyagiakról beszélünk, hanem a rendszerről, ahogy fel van építve. Szeretjük a sportágunkat, jó a közösség, és ebből merítve reméljük a sikereket. Ez eddig is meg volt, hiszen nagyon jó a csapatszellem, az együvé tartozás a legfontosabb számunkra. Azt, hogy különlegesek vagyunk, nem mi, hanem mások mondják rólunk.

Miért érdemes a DEAC kézilabdacsapatának a mérkőzéseire kilátogatni?

Azt nem ígérhetem, hogy minden mérkőzésen jó játékkal fogunk előrukkolni, természetesen ez a célunk, de azt ígérhetem, a szívünket is kitesszük a pályára, a végsőkig küzdeni fogunk azért, hogy győzzünk, még a jobb csapatok ellen is. Úgy gondolom, tavaly ezt láthatták, akik kilátogattak a mérkőzéseinkre. Idén is az a célunk, hogy elégedetten jöjjünk le a pályáról és szurkolóink is elégedettek legyenek. Reméljük, ebből idén is kijön majd egy jó eredmény.

Pénteken keleti rangadóval kezdődik a bajnokság, Nyíregyháza lesz az első ellenfél. Milyen mérkőzésre számít?

Nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk, a nyíregyháziak is azok közé a csapatok közé tartoznak, akik jó feltételek mellett, jó színvonalon kézilabdáznak. Ez a párharc számunkra mindig különleges, hiszen van pár játékosunk, a nyírségi klubtól kerültek hozzánk és ez a találkozó plusz motiváció számukra, bizonyítani fogják, nagy hibát követtek el, amiért elengedték őket. A keleti rangadón méltó módon szeretnénk képviselni az egyetemet, Debrecent. Remélem, tudunk meglepetést okozni, tavaly sikerült, hazai pályán kiélezett mérkőzésen győztük le őket, idegenből pedig el tudtunk hozni egy pontot, most ismét ezzel a céllal megyünk. Ismerjük ellenfelünket, ők is minket, alaposan fel is készülünk erre a mérkőzésre, biztos nagy csata lesz, bízok benne, jó eredményt fogunk elérni, mindent megteszünk majd ennek érdekében.