Fotó: DEAC
A DEAC kézilabdázói vasárnap újra U21-es csapattal csaptak össze az NB I/B-ben, akik múlt héten a Ferencváros fiataljait győzték le 27-20, ezúttal pedig a Szeged tehetségeinek otthonában vizitáltak. A csongrádiak csarnokában ebben az idényben eddig még egyetlen gárda sem nyert a bajnokságban, sajnos ezt a sorozatot Mándi Norbert legénysége sem tudta megszakítani.
Pedig az első félidő összességében nem alakult rosszul a hajdúságiak szemszögéből. Bár eleinte többször is hátrányba kerültek, ám 4-2 után egy 3-0-s sorozatot produkáltak, így a 11. percben a meccsen először állhattak jobban. Pethő Ákos góljával a 16. percben kettővel vezettek (6-8), de a hazaiak a kettős emberelőnyüket is kihasználva utolérték a fekete-fehéreket (8-8). A szünet előtti periódust megnyomták, ennek köszönhetően ez a játékrész 12-16-os eredménnyel zárult. A szegedieknek különösen fájó lehetett, hogy Kovács Bence szinte a dudaszó pillanatában talált be.
A pihenőt követően a Tisza-partiak 3-0-s rohammal csökkentették egyre a különbséget (15-16). A 41. percben Kucsera Máté vette Boros Tamás kapuját, ezzel a találattal 20-19-re módosult az állás, vagyis hosszú idő után megint hátrányba kerültek az egyetemisták. Aztán előbb Kurucz Máté vette be az üres kaput, majd Tóth Máté értékesített egy hetest, mindkét találatot követően még náluk volt a fór. A 47. minutum végén Járó lövése jutott a gólvonalon túlra, ezt az eseményt pedig azért kell kiemelni, mert innentől kezdve végig üldözték az ellenfelüket (23-22). Ugyan többször is felzárkózott egyre a DEAC, ám sem az egyenlítés, sem a fordítás nem jött össze a hátralévő időben, végül a Szeged 31-28-ra nyert.
OTP Bank-Pick Szeged U21 – DEAC: 31-28 (12-16)




