Fotó: Ásztai Csaba
Az egész napos esőzés miatt a játékvezető úgy döntött, hogy játékra alkalmatlan a pálya, így elmaradt a kis Loki előző heti, Tiszafüred elleni mérkőzése. Máté Péter legénysége pénteken folytatta a pontvadászatot, mely játéknapon keleti rangadó várt a csapatra, ugyanis a DVTK második számú alakulatát fogadták a Nagyerdei Stadionban. A tét a dobogó volt, ugyanis abban az esetben, ha a debreceni fiatalok begyűjtik a három pontot, majd november 22-én megnyerik elmaradt meccsüket, felléphetnek a dobogó 3. fokára.
Az időjárás most sem fogadta kegyeibe a csapatokat, de Nagyerdei Stadion gyepszőnyege tökéletes állapotban volt, így Horváth Zalán lábáról útjára indulhatott 13 órakor a labda. Mezőnyjátékkal teltek az első percek, valamivel többet birtokolta a labdát a hazai gárda, ám ebben a periódusban a kapuk nem kerültek veszélybe. Felváltva vezették támadásaikat a felek, ám a tizenhatosnál elakadtak az attakok, ez pedig a védelmeket dicsérte. Nem találtak egymáson fogást a csapatok, így eseménytelenül teltek a pecek, még lehetőségeket sem lehetett feljegyezni. A 12. minutumban Kócs-Washburn szerezhette volna meg a vezetést, ám Lyskov beadása után a jobb kapufa mellé lőtte 11 méterről a labdát. Vendégoldalon is veszélyes támadások, ám a hazai védelmem rendre tisztázott.A 21. percben megszerezte a vezetést a debreceni alakulat: Farkas indította Kócs- Washburn Eriket, aki kétszer is hintába ültette védőjét, majd kilőtte a hosszú alsót (1-0). Szervezetten, fegyelmezetten és kombinatívan futballoztak a Máté-tanítványok, jól használták az üres területeket, védelmük pedig tökéletesen működött. A 29. percben Ernest Romanchuk csúsztatása jelentett némi veszélyt a kapura, de a vendégek hálóőre biztosan állt a vonalon. Fél órát kellett várni az első diósgyőri helyzetre, ám Csapó Botond bravúrral hárította lábbal a közeli lövést. Válaszul Farkas vette célba a jobb alsót, ám a borsodi cerberus szögletre ütötte a labdát. Ezt követően ismét Csapó mutatott be újabb bravúrt, ezúttal csatári közeli löketét hatástalanította. Próbálkoztak a vendégek, hogy még szünet előtt ledolgozzák hátrányukat, ám ezen kísérleteiket nem koronázta siker, egygólos hazai előnnyel zárult a játékrész.
Diósgyőri lehetőséggel indult a második félidő, majd haza góllal folytatódott, Kócs-Washburn duplázta meg saját maga és csapata találatait (2-0). Próbáltak magasabb fokozatba kapcsolni a vendégek, ám nem nyílhattak ki hátul túlságosan, mert a debreceni kontrák magukban hordozták a veszélyt. A 63. percben Csapó sokadik jó védését mutatta be, ezúttal is biztosan fogott egy közeli fejest. A 69. minutumban Kócs-Washburn sokadjára bolondította meg védőjét, majd lőtt az alapvonal magasságából, ám a kapufát találta telibe. A 77. minutumban visszajött a meccsbe a DVTK, Paskai fejesét fogta ugyan Csapó, ám a vonalon túl tette ezt, a játékvezető pedig megadta a találatot (2-1). Ezzel nyílttá vált a párharc, a folytatásban a kis Loki szerette volna lezárni a meccset, a vendégek pedig az egyenlítésért hajtottak. A mérkőzés hajrájában fölénybe kerültek a borsodiak, és a 93. percben le is dolgozták hátrányukat, így a csapatok megosztoztak a pontokon.
Labdarúgó NB III Észak-keleti csoport 16. forduló
DVSC-II – DVTK-II: 2-2 (1-0)
DVSC-II: Csapó – Farkas, Nagy R., Fábián, Kócs-Washburn, E. Romanchuk, Gyenti, Nwachukwu (Doktor 83′), Horváth (Kovács 73′), Lyskov (hegedűs 73′), Takács (Horváth-Gaudi 91′)
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerző: Kócs-Washburn 21′, 49′




