Fotó: Kovács Anikó/DEAC
Az Extraliga alapszakaszának egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor egy fagyos téli estén a DEAC férfi röplabdázói minden előzetes esélylatolgatásra fittyet hányva, saját csarnokában győzték le az elmúlt évek egyik legjobb magyar csapatának számító Dunaújvárost. A sors úgy akarta, hogy március végén ismét összecsaptak a felek, hiszen egyik gárda sem tudott bejutni az Extraliga legjobb négy csapata közé, így most a kvalifikáló körben küzdhetnek élvonalbeli tagságuk meghosszabbításáért. Az erőviszonyok ezúttal is az újvárosiak mellett szóltak, de az egyetemisták bravúrra éhesen érkeztek vendégségbe, szerették volna ismét meglepni riválisukat.
Az első szettben ez maximálisan sikerült, hiszen a DKSE nem tudott ellépni csapatunktól, szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, s rendkívül magas szintű játék zajlott a pályán. A négyes ütő pozíciójából kifejezetten eredményesnek bizonyult a DEAC, Hubicska Patrik kimagasló ütésszázalékkal röplabdázott, míg a háló túloldalán Tomanóczy védekezésben, Garrett pedig támadásban brillírozott. A játszma közepéig szinte hiba nélkül játszott ellenfelünk, ám Mészáros két rontása után fordítottak a mieink, érkezett is az időkérés újvárosi részről. Többek között Hatvany ászával ismét átvette a vezetést a házigazda, de a hajrát a DEAC bírta jobban, 24:23-nál meccslabdához is jutottak a mieink. Ezt azonban hárította a DKSE, ahogyan a következőt is, majd két alkalommal a hazaiak zárhatták volna le a játszmát, de a mieink egalizáltak. 28:28 után Hubicska kétszer is megvillant, így az egyetemisták nyerték az első felvonást.
A folytatásban is koncentráltan, pontosan játszottak a mieink, s hiába vezetett már 6:3-ra is a Dunaújváros, sorozatban öt pontot szerezve fordítottunk. Mégis Fodor Antalnak kellett időt kérnie először, ekkor 12:9-es előnyben voltak vendéglátóink, de Hubicska továbbra is megállíthatatlannak bizonyult, így tapadt ellenfelére a DEAC. Várható volt, hogy ezúttal is roppant izgalmasan alakul a játszma hajrája, s így is lett, egyik csapat sem tudott kétpontosnál nagyobb előnyre szert tenni a végjátékban. Nyitásfogadásban jól teljesítettek a mieink, s a sáncunk is összeállt, ennek köszönhetően 25:23-ra behúztuk a második felvonást is, az utolsó pontot stílszerűen Hubicska Patrik szerezte.
A tűz a harmadik játszma elején is lobogott szemeinkben, Csizmadia egymás után két ászt is szerzett, s a többiek is kitettek magukért, remek összhangban játszott a DEAC. 10:7-es debreceni vezetésnél érezhette Tomanóczy Tibor, hogy elúszhat a meccs, ezért magához hívta tanítványait, de az időkérés után is jobban játszottak a vendégek, a játszma derekán már négy ponttal is vezetett Fodor Antal alakulata. A hazaiak azonban nem adták fel, nagyot küzdve visszakapaszkodtak a játszmába, s a végjátékot is jobban bírták, Garrett 26:24-re behúzták a harmadik szettet. A légiós a negyedik felvonásban is vezére volt csapatának, s bár 9:8-ra még a DEAC vezetett, ezúttal sajnos nem tudtuk megnehezíteni az esélyesebb DKSE dolgát, amely 25:18-as játszmagyőzelemmel egyenlített.
Következhetett tehát a mindent eldöntő, ötödik szett, ekkor már két órája tartott a drámai mérkőzés. Izgalmakból ezúttal sem volt hiány, Bohnicsek a lehető legjobbkor rázta meg magát, remek megoldásaival 7:4-re ellépett a házigazda. A mieink azonban nem hagyták magukat, s sorozatban három pontot szerezve egyenlítettek, majd Magyar parádés sáncával a vezetést is átvették. Az aranyjátszma hajrájában extázisban röplabdáztak a fiúk, minden debreceni pontot hatalmas üdvrivalgás követett, nem volt kérdés, hogy melyik csapat akarja jobban a győzelmet. Erőfeszítéseinket végül siker koronázta, mivel remek hálóközeli játékunknak köszönhetően 15:12-re behúztuk a záró szettet, így a szezonban már másodszor nyerni tudtunk a Dunaújváros otthonában. Szép volt, fiúk!
Férfi röplabda Extraliga, kvalifikáló kör
DKSE – DEAC 2:3 (–28, –23, 24, 18, –12)
DEAC: Tóth A. 5, Bagics 14, Kiss I. 1, Fazekas 10, Hubicska 25, Csizmadia 15
Csere: Mészáros (liberó), Magyar 4, Imre 3
Vezetőedző: Fodor Antal
P.G.




