Szép győzelemmel zárták a felsőházat a debreceni pólósok

A DVSE az utolsó negyedben 4-0-s sorozattal hagyta állva a Honvédot.

0

                                                    dvse-4-300x200 Szép győzelemmel zárták a felsőházat a debreceni pólósokFotó: Nagy Anita

Minden jó, ha jó vége – ez akár a DVSE mottója is lehetne, hiszen Komlósi Péter együttese a Honvéd legyőzésével zárta a felsőházi szereplését.

A vasárnapi összecsapás első gólját Macsi Patrik szerezte, a cívisek játékosa egy emberelőnyös szituációt használt ki. Három perccel később Kállay Márk duplázta meg a DVSE vezetését, az első negyed végeredményét pedig Manhercz Ádám állította be (2-1).

A második etapban felpörögtek az események, mozgalmas pillanatokat láthattak a Debreceni Sportuszodába kilátogató drukkerek, hiszen a hálók nyolcszor rezdültek meg. Szőke Szabolcs értékesített egy fórt, de kicsit később érkezett Szívós Márton büntetője, így a nagyszünetben 6-5 állt az eredményjelzőn.

Az ötperces pauzát követően Simon Adrián köszönt be, így 3-3 után ismét döntetlenre álltak a felek (6-6). Szerencsére ez nem zavarta meg a debrecenieket, akik két gólt is szereztek zsinórban, ám a fővárosiak sem pánikoltak be, így az utolsó felvonás döntött a pontok sorsáról (8-8).

Illés ötösével a budapestiek kerültek egy lépéssel közelebb a győzelemhez, de a hátralévő időben a DVSE játékosai ihletett formában pólóztak, és négyszer mattolták ellenfelük védelmét. Már az OSC ellen is a levegőben lógott Kállay Márkék pontszerzése, de akkor nem sikerült, ám ezúttal a Honvéd már nem bírt a cívisekkel.

Ugyan a felsőház lezárult, de a pontvadászat még nem ért véget, hiszen a DVSE megszerezheti az ötödik helyet. Ehhez először a BVSC-t kell leküzdeniük Komlósi Péter tanítványainak.

DVSE-Honvéd 12-9 (2-1, 4-4, 2-3, 4-1)

A DVSE gólszerzői: Kállay 3, Macsi P. 2, Boros 2, Somlai 2, Smitula 2, Szőke 1

B.Á.