Folyamatosan zajlik a DVSC felkészülése a 2017/2018-as bajnoki szezonra, Herczeg Andrásék már egy edzőmérkőzést is játszottak az MFK Michalovce ellen a múlt szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémián.

– Az ilyen felkészülési találkozókkal óvatosan kell bánni, hisz nem minden csapat tart ugyanazon a szinten az alapozás során – kezdte a DVSC vezetőedzője, Herczeg András. – Ennek ellenére voltak biztató momentumok a kilencven perc alatt, de nyilván olyanok is, amelyeknél a jövőben ki kell javítani a hibákat. Gondolok itt a második félidő elejére, amikor a védekezésben akadtak problémáink. Ezek éles mérkőzésen nem fordulhatnak elő. Szerencsére jó a hangulat az öltözőben, jó a játékosok hozzáállása is, a csapategységgel tehát nincs gond. Jelenleg az a legfontosabb, hogy minden labdarúgó szeme előtt egy cél lebegjen, hisz csak akkor lehet jól dolgozni és megfelelő teljesítményt nyújtani.