Szettet sem engedett a bajnokaspiráns

Három, Budapesten aratott győzelem után a DEAC férfi röplabdacsapata vasárnap az éllovas kaposváriakat fogadta a DESOK-ban. A találkozó előtt Remete László nem kertelt, hiszen kijelentette, csak akkor van esélyük a bravúrra, ha mindenki a maximumot nyújtja.

0

20240225_DEAC-Kaposvár_3850_DI-300x155 Szettet sem engedett a bajnokaspiráns

Fotó: deac.hu

Az első szettben viszonylag sokáig tartották a lépést a vendégekkel az egyetemisták, aztán a periódus derekán ötre nőtt a hátrányuk (11:16). Sajnos a folytatásban még inkább kinyílt az olló, egykori DEAC játékos, Hubicska Patrik újabb pontja után már 13:22 szerepelt a kijelzőn. A hátralévő időben kicsit kozmetikáztak az eredményen a fekete-fehérek, ám a hajrában is főleg a somogyiak akarata érvényesült.

A második etapban először 5:7-nél alakult ki kettőnél nagyobb differencia a felek között. 12:13 után 3:0-s szériával jelentkeztek a kaposváriak, Fodor Antal időkéréssel próbálta megtörni a lendületüket. A kisebb megbeszélést követően főleg Willian fejezte be a támadásokat. Annak is örülhettünk, hogy a végjátékban fiatal debreceni tehetség, Elleh Jonathan is megvillant. A szép momentumok ellenére a különbséget nem tudták eltüntetni (20:25).

A harmadik játékrész elején Elleh megoldásait tapsolhatta meg a publikum, aztán Veres Bence pillanatai következtek. Ebben a felvonásban nem engedték el nagyon a Kaposvárt a házigazdák, így bízhattunk abban, hogy összejön a szépítés. Nagyot küzdött a szettgyőzelemért a DEAC, ám Lescay Favier az első meccslabdát értékesítette (22:25).

Férfi röplabda Extraliga

DEAC – Fino Kaposvár 0:3 (17:25, 20:25, 22:25)