Szilágyi Réka célja az eredményes Európa-bajnoki szereplés

Gőzerővel készül a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gerelyhajítója, Szilágyi Réka az augusztus 15-én rajtoló Atlétika Európa-bajnokágra. A müncheni kontinensviadalon szeretne maradandót alkotni, és 60 méter felett dobni.

0

A felkészülés végső szakaszában járó sportoló szerint fokozatosan kell haladni, hiszen a németországi verseny előtt még lesz egy feladata: a Gyulai István Memorial, ahol egy esetleges jó szereplés kellő önbizalmat adhat a sikeres folytatáshoz. Az atléta elmondta, hogy a felkeszülés szempontjából megterhelő heteken van túl, azonban ez elengedhetetlen annak érdekében, hogy eredményesen szerepeljen. A technikát folyamatosan fejleszti, illetve a fókuszban a 60 méteres dobás áll, ami valószínűleg elég lenne a döntőre Németországban is. Erre minden esélye megvan a sportolónak, hiszen egyéni legjobbja 62.44.

Szilágyi Réka sok rangos versenyen képviselte már Magyarországot – többek közt a tokiói olimpián – és a Debreceni Sportéletnek elmondta: Extra motivációt ad nemzeti színekben versenyezni, és a felkészülés alatt is sokat jelent ez a tudat.

„Nagyon jó érzés. Kifejezetten az, amikor nemzeti címeres mezben versenyezhetek. Mindig egy plusz löketet ad a jó szerepléshez. Ilyenkor átfut az agyamon a gondolat, hogy a hazámat, illetve a klubomat is képviselhetem, és mondhatni el is érzékenyülök.”

A DSC-SI atlétáját továbbá arról kérdeztük, hogy néhány éven belül milyen sportteljesítménnyel lenne elégedett, hiszen az Európa-bajnokág után jövőre a hazai rendezésű világbajnokságon mérheti össze tudását a világ legjobbjai ellen.

„Mindenféleképpen szeretnék egy érmet nyerni, hiszen ezért dolgozok minden nap. Erre az elkövetkezendő évek, illetve világesemények jó alkalmat biztosítanak. És remélem, hogy a befektetett munka egy dobogós helyezéssel kifizetődik.”

O.K.