
Nagyon belendült Száraz Ádám csapata, zsinórban harmadik győzelmét aratta a bajnokságban. A Mezőkövesd nem találta az ellenszert csapatunk játékára, akik már az első percekben eldöntötték a mérkőzést, 8 minutum elteltével háromszor zörgették meg ellenfelük hálóját. Az előny birtokában visszáb vettek a lendületből Sainék, ekkor feljavult ugyan a vendégcsapat, de hamar lehűtötték a lendületüket, ismét beindult a DLA gépezete és még kétszer mattolták a kövesdi kapust.
Kiváló játékkal, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést korosztályos együttesünk.
DVSC-DLA – Mezőkövesd: 5:0 (3:0)
DVSC-DLA: Tomosi, Török, Molnár, Varga, Sain, Kovács, Burzán, Szokodi, Pirka
Cserék: Deczki, Schneider, Vida, Oláh, Tóth B., Horváth
Edző: Száraz Ádám
Gólszerzők: Szokodi 1’, 4’, 8’, 60’, Kovács 54’

Száraz Ádám: Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, korán három gólos előnyre tettünk szert. A biztos vezetés túlságosan is megnyugtatta a játékosokat, kicsit visszaesett a játék. A második félidőre feljavult a Mezőkövesd, a játékrész elején valamivel jobban is játszottak mint mi, de sikerült újra felpörögnünk és két találattal növeltük előnyünket. Többen is jó teljesítményt nyújtottak, Szokodi Erik négy gólja önmagáért beszél, de csapatként is jól működtünk. Gratulálok a játékosoknak a remek teljesítményhez és az eredményhez.





