Szombathy András: „Most is az a célunk, hogy szoros mérkőzést játszunk”

Nyíregyházán szerepelnek az Eötvös röpislányok.

0

ropke-ellen-1-300x169 Szombathy András: „Most is az a célunk, hogy szoros mérkőzést játszunk”

Tökéletesen, nagy meglepetést szerezve kezdte meg idei bajnoki szereplését Szombathy András együttese, a jóval esélyesebbnek kikiáltott Kecskemétet verték 3:1-re. Vasárnap Nyíregyházára utaznak, ahol a Fantum ellen lépnek pályára. A nyírségiek mindkét mérkőzésüket megnyerték, bár a Kispesttel nagyon szoros mérkőzést vívtak. A mostani találkozónak is ők az esélyesei, de a debreceni lányok bizonyították már nem egyszer, képesek felülírni az esélyeket.

Szombathy András: Elmúlt héten meglepetés győzelmet szereztünk Kecskeméten, a lányok nagyon jó formát mutattak, az ütők és a centerek kevés hibával, nagyon hatékonyan játszottak, a nyitásaink és a nyitásfogadásaink is viszonylag jók voltak, a debütáló, 18 éves feladónk élt a lehetőséggel, jól elosztogatta a labdát. Most nehezebb mérkőzés vár ránk, Az NB-I-es Nyíregyháza U21-es csapatával fogunk megmérkőzni, akik közül több fiatal kopogtat már a felnőttek ajtaján. Most is az a célunk, hogy szoros mérkőzést játszunk ellenük. Tavaly, hazai pályán sikerült nyernünk, ami hatalmas meglepetés volt, meglátjuk, vasárnap mire leszünk képesek.

Női röplabda NB-II

Nyíregyháza – DSZC-Eötvös DSE

10.14. 14:00      Bem József Általános Iskola