
Egységes a csapat
A játékoskeretben nem történt számottevő változás nyáron, egyben maradt a csapat, ezt pedig előnyünkre tudtuk fordítani. A szakmai stábban viszont történt változás, idén már Kerekes Zsomborral és Fekete Róberttel közösen irányítjuk a csapatot. Jól tudunk együtt dolgozni, jól kiegészítjük egymást, a fiúk is megszerették őket. Ideális körülmények között kezdtük meg a munkát, már ebben az időszakban hasonló ritmusban készültünk, mint később a bajnokságban, ugyan azt a munkát végeztük, szisztematikusan felépítve. Próbáltunk játékban, labdabirtoklásban, támadásépítésben, befejezésben előrelépni, finomítani a ránk jellemző fegyelmezettséget, szervezettséget. Az edzéseken jól dolgoztak a fiúk, senkit nem kellett külön motiválni, befogadóak voltak, jó volt a hozzáállásuk, öröm volt velük a munka. Nagyon egységes a társaság, figyelnek egymásra, nincsenek konfliktusok, jól megértik egymást a pályán és azon kívül is. Véleményem szerint, ez volt az egyik záloga a sikeres őszi szereplésünknek.
Sikeres őszi szezon
Egy általam jónak ítélt felkészülés végén vágtunk neki a bajnokságnak, melyben az ország legjobb nyolc akadémiája alkotja a mezőnyt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de sejtettem, hogy helyt fogunk állni. Már az első mérkőzéseken látszott, szervezettségben, fegyelmezett játékban, ami az előző évben jellemző volt ránk, előre tudtunk lépni. Véleményem szerint, minden csapatnak méltó ellenfelei tudtunk lenni. Úgy gondolom, a győztes mérkőzéseinken megérdemelten szereztük meg a három pontot. A vesztes találkozók után maradt bennem hiányérzet, gondolok itt a Ferencváros és a Vasas elleni találkozókra. Mindkét meccsen vezettünk a 90. percig, viszont a hosszabbításban vereséget szenvedtünk. Több mérkőzésen feljebb toltuk a védekezésünket, előre védekeztünk, ami sokszor eredményre vezetett. Védelmünk hatékonyságát bizonyítja, a mezőnyben mi kaptuk a harmadik legkevesebb gólt. Ősszel nem volt gólfelelőse a csapatnak, ebből mindenki kivette a részét, a találatokon tizennégyen osztoztak meg. Sikerült az évet a dobogó harmadik fokán zárni, ami nagyon jó eredmény.
Szintet léptek
Összességében az elmúlt időszakkal abszolút elégedett vagyok, mind az elvégzett munkával, mind a teljesítménnyel, de főleg a harmadik hellyel. A tavalyi bajnoksághoz képest szintet léptünk, már bátrabban merünk játszani. Abból a szempontból azért maradt bennem hiányérzet, hogy a játékosság még kicsit hiányzik, de azon vagyunk, hogy ebben is előre tudjunk lépni. Büszkék vagyunk arra, hogy játékosunk, Sipos Szabolcs bemutatkozhatott az U16-os válogatottban, pályára léphetett Hollandia és Olaszország ellen, ez mindenképp ösztönzőleg kell, hogy hasson a többiekre. Még jövő héten lesznek edzések, majd 18-án, az akadémiai évzáró ünnepség után pihenőt kapnak a srácok. Január 6-án találkozunk újra és kezdjük meg a téli felkészülést. Köszönöm a játékosok féléves munkáját, valamint kollégáim, Kerekes Zsombor és Fekete Róbert segítségét, mindketten nagyban hozzájárultak a fiúk fejlődéséhez.
A DVSC-DLA U16-os csapatának őszi mérlege:
14 mérkőzés, 7 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, 22 rúgott és 18 kapott gól, 22 pont, 3. hely
Szép volt srácok!




