Fotó: DEAC
Krascsenics nem sokat teketóriázott, hiszen tizenegy másodperccel a kezdést követően már célba is vette a csepeli kaput, ám gólt ekkor még nem ünnepelhetett. Nem sokkal később fellélegezhettek a debreceniek, ugyanis a hatosukon belül pattogott a labda, végül ez a jelenet kapufával zárult. Aztán az ötödik minutumban Gáll Zsófia találatával megszerezték a vezetést a hazaiak. A folytatásban a fővárosiak a kapusuk, Terdik Tamara bevonásával próbálták építgetni a támadásaikat. Össze is jött nekik az egyenlítés, a 12. percben Hadas Panna egy szép csel után lőtt, Pozsgai Melinda ekkor nem tudott védeni. A bekapott gólt követően igyekeztek ismét előnyösebb helyzetbe kerülni az egyetemisták, Krascsenics kísérletét bravúrral hárította Terdik, majd Nagy Anikó próbálkozásánál az egyik csepeli védő mentett nagyot a gólvonal közelében. Hátul is figyelni kellett, mivel egy eladott labdát Felföldi Nikolett majdnem megbüntette. A szünet előtt még egy Pintér Petra-löketet jegyezhettünk fel, de ebből sem született meg a második hajdúsági gól.
A második játékrész elején Terdik Tamarát majdnem az egyik csapattársa fejese viccelte meg, ám a kapuvédő hárítása miatt megúszták ezt a szituációt a vendégek. A 26. percben már nem volt szerencséjük a csepelieknek, mivel megkaparintották a labdát a debreceniek, Krascsenics pedig bevette az üresen maradt kaput. Tudták, hogy az egygólos fór nem életbiztosítás, ezért nem dőlttek hátra. Ez a mentalitás meghozta a gyümölcsét, hiszen a 37. percben Krascsenics Csilla asszisztja után Fülöp Dia iratkozott fel a gólszerzők listájára.
Női futsal NB I 6. forduló
DEAC – Csepel FC USE: 3-1 (1-1)




