Fotó: Ásztai Csaba
Egy döntetlen és egy vereség után első győzelmére készült Máté Péter legénysége, melyre jó esély kínálkozott szombat kora délután. Ezen a játéknapon a sereghajtó Gyöngyöst fogadták az Egyetemi Sporttelepen és a debreceni fiatalok hozták is a kötelezőt.
Amint útjára indult a labda, magukhoz ragadták a kezdeményezést a debreceni fiatalok, támadófelfogásban futballoztak, nyomást gyakoroltak ellenfelükre. Ez hamar meg is hozta eredményét, a 7. percben Doktor Zsolt be is vette a kaput. Akár rá is rúghatták volna a másodikat, ám kimaradtak az újabb lehetőségek. A piros-fehérek irányították a játékot, birtokolták a labdát, tudatos akciókat vezettek. A fölény a 35. minutumban érett góllá, ekkor Kohut Máté villant és kétgólos előnnyel mehettek szünetre a cívisvárosiak.
Fordulás után is hasonló forgatókönyv szerint zajlott a játék, mint az első félidőben, a kis Loki akarata érvényesült. Az 51. percben eldőlni látszott a mérkőzés, Doktor mattolta a védelmet és csapata harmadik, önmaga második gólját jegyezhette. Negyedóra elteltével azonban biztossá vált, hogy begyűjtik a pontokat a Máté-legények, Kozma Bence juttatta a labdát a vonalon túlra. A hátralévő időben hízhatott volna még a különbség, de a gólok számában már nem történt változás.
NB III Észak-keleti csoport 20. forduló
DVSC-II – Gyöngyös: 4-0 (2-0)
DVSC-II: Engedi – Farkas (Takács 71’), Kohut, E. Romanchuk (Soroka 63’), Gyenti (Vaskó 63’), Doktor (Fábián 81’), Cibla, Kozma, Hornyák, Horváth (Horváth-Gaudi 71’), Nagy R.
Vezetőedző: Máté Péter
Gólszerzők: Doktor 7’, 51’, Kohut 35’, Kozma 67’
Máté Péter: Az első perctől támadólag léptünk fel, végig kontrolláltuk a mérkőzést, helyenként szépen, taktikusan futballoztunk, mi birtokoltuk többet a labdát. Már az első félidőben sok helyzetet tudtunk kidolgozni, ezekből kettőt értékesítettünk, ha pontosabbak vagyunk a kapu előtt, nagyobb előnnyel mehettünk volna szünetre. Fordulás után is a mi akaratunk érvényesült és magabiztos győzelmet arattunk. Amit kértünk, viszont láttam a pályán, maradéktalanul elégedett és büszke vagyok a fiúkra, gratulálok nekik.





