Tehetséges centert igazolt a DEAC

Pécsről igazolt újabb fiatal játékost a DEAC Godwin Ekene Omenka személyében. A 18. életévét októberben betöltő nigériai center korosztálya egyik legdominánsabb játékosa, az előző szezonban a harmadik helyig vezette csapatát.

0

deacgodwin Tehetséges centert igazolt a DEACA Debrecenben megrendezett országos nyolcas döntőn 21 pontot dobott mérkőzésenként, és ugyanennyi (!) lepattanót szedett le. Godwin a tervek szerint jövőre a DEAC első csapatának keretéhez fog tartozni, Berényi Sándor várhatóan a játékpercek elosztásakor is számol majd vele, ezen kívül a B-csoportban induló fiókcsapatban is rendszeres játéklehetőséghez juthat majd.

További fontos információ a 205 centis játékossal kapcsolatban, hogy folyamatban van a honosítása, így akár az utánpótlás válogatottban is szerepelhet majd. Mivel már több, mint két éve szerepel a magyar utánpótlásban, így a szabályok értelmében, januárban akár „kosármagyar” is lehet, tehát nem foglalna a csapatban légiós helyet.