Rőfi Mónika elmondta, hogy a nagy létszám miatt a tömegközlekedést ajánlják a yoUDay-re érkezőknek. A DKV sűrített menetrenddel készül a rendezvényre: 17 órától és a programot követően 23 óráig a villamosok, illetve a 22-es és 24-es autóbuszok is gyakrabban fognak járni. Aki mégis személygépkocsival érkezik, célszerű távolabb, akár az egyetemnél hagynia járművét. A közlekedés megkönnyítése érdekében rendőrök irányítják majd a forgalmat egészen az Egyetem sugárúttól.

– A tumultus elkerülése érdekében érdemes korán érkezni. A beléptetés során a csomagokat is ellenőrizni fogják, ahogy más tömegrendezvényre, így ide sem lehet kést, szúró-, vágóeszközt, vagy éppen nagyobb méretű esernyőt behozni. A 18:15-ös kapunyitást követően már lesznek programok, így az sem fog unatkozni, aki korán érkezik, ugyanakkor az őszi időjárásra való tekintettel azt javasoljuk, hogy mindenki öltözzen melegen – tanácsolja a központvezető.

Bognár István Ádám, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke is örömét fejezte ki, hogy a tavalyi debütálás után ilyen népszerű lett az egyetemi összetartozást hirdető közösségi rendezvény.

youday2-1 Telt ház a yoUDay-n– Már a gólyatáborban is nagyon érdeklődtek az elsőévesek a yoUDay iránt, szerdán pedig meg is tapasztalhatják, hogy milyen, hiszen a teljes C-szektor elsősökkel lesz tele, akik egy különleges flashmob részesei lesznek – hangsúlyozta Bodnár István Ádám.

A HÖK-elnök a rendezvény jótékonysági céljairól is beszélt: az idei eseményen 120 hátrányos helyzetű fiatal vehet részt ingyen a yoUDay-en, illetve a belépőkből befolyó összeget is jótékony célra fordítják: az egyetemi gyakorlóiskolák és egészségügyi intézmények kapják meg.

A mintegy két órás program zenei blokkokból épül fel, a különleges körszínpadon a küzdőtéren egymást váltja majd a Tankcsapda, a Halott Pénz és Keresztes Ildikó, de lesz közös éneklés is.

Bodnár István Ádám az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a yoUDay weboldalának Gyakran Ismételt Kérdések menüpontját, ahol az esemény kapcsán minden kérdésükre választ kaphatnak.

youday3 Telt ház a yoUDay-n