Tisza Tibor: „21 fordulót követően tetemes előnnyel vezetjük a tabellát”

Befejeződött a Merkantil Bank Liga idei versenykiírásának őszi sorozata, mely etapot az élen zárta Kondás Elemér együttese. Az elmúlt félévet foglalta össze a Loki egykori válogatott játékosa, a Debreceni Sportélet állandó szakértője, Tisza Tibor.

0

unnamed-2-615x420-300x205 Tisza Tibor: „21 fordulót követően tetemes előnnyel vezetjük a tabellát”

Egy fejezet lezárult a DVSC történelmében, mely korszak bővelkedett bajnoki címekkel, kupasikerekkel, BL és El csoportkörrel. A Vasutas 27 év után kiesett az élvonalból, de nyáron új fejezet kezdődött a debreceni klub életében. – Mindenkit, köztük engem is, sokkhatásként ért, hogy a DVSC búcsúzni kényszerült az élvonaltól, bár ez a tavalyi teljesítmény tükrében benne volt a levegőben. Az utolsó percig reménykedtünk, centikre voltunk a bennmaradástól, azonban nem sikerült megőriznünk élvonalbeli tagságunkat. Nehéz volt ezt feldolgozni, viszont bizakodásra adott okot mindaz a változás, mely a klubnál történt. Szima Gábor, akinek sokat köszönhet a debreceni labdarúgás, átadta helyét, új tulajdonos, Szabó Péter személyében új elnök vette át a klub irányítását. Jó volt látni, hogy a város a futball mögé állt, szívügynek tekintik a debreceni vezetők labdarúgást. Úgy gondolom, Tőzsér sportigazgatói kinevezése is jó döntés volt, aki nem megélhetési vezető, kapcsolatai révén sokat tehet a klubért. Nem sok idő volt gyógyítgatni a sebeket, az egyik legfontosabb feladat az volt, hogy a vezetők megteremtsék a megfelelő körülményeket, feltételeket, melyek kellettek ahhoz, hogy egy új csapat épüljön. A távozó külföldi játékosok helyére olyan játékosokat kellett szerződtetni, akik feledtetni, felül tudják múlni őket. Úgy gondolom, ezt nagyon jól sikerült megoldani, olyan ikonok tértek vissza Debrecenbe, akik meghatározó tagjai voltak korábban a cívisvárosi labdarúgásnak. Nagy fegyverténynek tartom, hogy Bódi Ádámot, a Loki jelenlegi legjobb játékosát, sikerült megtartani, aki igazi vezér a pályán. Bízom benne, nyáron lejáró szerződését még télen meghosszabbítja a klub. Úgy gondolom, ha ő nincs, nem biztos, hogy ekkora előnnyel vezetnénk a táblázatot. Véleményem szerint mindezek a változások kellettek ahhoz, hogy épüljön az a csapat, mely visszakerül az első osztályba – fogalmazott a Tisza Talent Management alapítója.

A csapat, bár időnként adós maradt a jó játékkal, sikerrel vette az akadályokat, 21 fordulót követően 14-6-1-es mérleggel, 48 pontot gyűjtve vezeti a bajnoki tabellát. – Magam is játszottam, szerencsére rövid ideig a másodosztályban, melyhez nehéz volt alkalmazkodnom, a bajnokság elején ugyan ezt éreztem a csapat több tagján is. Igaz, maguknak köszönhették a kiesést, ezt két-három hét alatt nem könnyű feldolgozni, de túl kellett ezen lépni. Akklimatizálódniuk kellett a másodosztályhoz, nem lenézve az NB-II-t, de egészen másak a körülmények, mint az élvonalban. Játékban többször elmaradtunk attól, melyet vártunk, de a csapat mentális erejét mutatja, hogy ezeken a találkozókon is eredményesek voltunk. Ez a pandémia számlájára is írható, a vírus alaposan megtizedelte a keretet, a szakmai stábnak mérkőzésről-mérkőzésre változtatnia kellett a kezdőn. A nehézségek ellenére, voltak olyan találkozók, melyeken nem csak eredményesen, hanem jól is játszottak a fiúk. Néhány új játékos, akik nyáron érkeztek még nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt, nem olyan erősítések, melyre számítottam, de szerintem annak a tudásnak, mellyel rendelkeznek, még csak a 30 százalékát mutatták meg. Mindent egybevetve, nem lehetünk elégedetlenek, a játékosok mindent megtettek a győzelemért, kialakult egy egységes csapat, egy összetartó közösség. Nagy teljesítménynek tartom, hogy 21 fordulót követően tetemes előnnyel vezetjük a tabellát, illetve azt, hogy a Magyar Kupában is sikerrel vette az akadályokat a gárda. Ami viszont a legfontosabb, a csapat és a szurkolók újra egymásra találtak, míg lehetett nézők előtt játszani, nem csak hazai pályán, a Nagyerdei Stadionban voltak sokan, hanem idegenbe is szép számmal kísérték el kedvenceiket a drukkerek. Azt érzem, mindenki kiveszi a maga részét abból, hogy újra régi fényében ragyogjon a debreceni labdarúgás – mondta a bajnoki szereplés kapcsán a DVSC korábbi technikás támadója.

A piros-fehér klub mindig élenjárt abban, hogy nagymértékben támaszkodott saját utánpótlására, ezt az utat követte az új klubvezetés is. Több fiatal, a Debreceni Labdarúgó Akadémián nevelkedett játékos mutatkozott be az első csapatban az elmúlt hónapokban. – Jó volt látni, hogy sok fiatal játékos kapott lehetőséget, de az igazsághoz azért hozzátartozik, ezt azért a kényszer szülte, a járvány miatt mutatkozhattak be ilyen sokan az első csapatban. Mindannyian bizonyították, tehetséges labdarúgók, idővel erősségei lehetnek a piros-fehér gárdának. Bényei Ágoston kiemelkedik közülük, aki 17 évesen mondhatni berobbant a felnőttek közé, korát meghazudtoló bátorsággal futballozik. Jogosan mondhatnák a szurkolók, hogy kihagytam a csapat gólfelelősét, Bárány Donátot, de ő 20 évesen nálam nem a fiatalok közé tartozik. Már-már kellő rutinnal rendelkezik a felnőtt futballban, egyenletes, jó teljesítményt nyújt – folytatta gondolatmenetét a magyar labdarúgás egykori meghatározó alakja.

A játékosok a DEAC elleni mérkőzést követően megkezdték szabadságukat, de rövid lesz a pauza, január 2-án már munkába állnak, készülnek a folytatásra. A cél továbbra sem változott, bajnokként kell feljutni az élvonalba. – Jó úton jár a csapat, számomra nem kérdés, hogy a következő bajnoki évet az élvonalban kezdi meg a DVSC. Munka még van bőven, szerintem most az a legfontosabb, hogy kialakuljon egy olyan játékrendszer, melyben mindenki azon a poszton szerepel, melyben a legjobb teljesítményt tudja nyújtani. A téli átigazolási időszakban úgy kell igazolni, hogy nyáron már csak néhány hiányposztra kelljen két-három minőségi külföldi játékost szerződtetni. Egy olyan csapatot kell kialakítani, amely feljutás után az élvonalban is megállja a helyét. Nyáron egy megújult Lokomotív indult el az állomásról, a vezetőknek azt mindenképp meg kell fogalmazniuk, mikor és hová szeretne eljutni a klub és ezt kommunikálni a szurkolók felé. Egy olyan DVSC családot szeretnék látni a jövőben, melyhez jó tartozni. Ez úton szeretnék áldott, békés karácsonyi ünnepeket, egészségben, sikerekben és Loki győzelmekben gazdag boldog újévet kívánni a debreceni labdarúgás szerelmeseinek, illetve azt, hogy nyáron bajnokként feljutást ünnepeljünk a Nagyerdei Stadionban – zárta értékelését Tisza Tibor.

A Debreceni Sportélet kollektívája ez úton is köszönetét fejezi ki Tisza Tibornak, aki az elmúlt félévben is szakértelmével segítette munkánkat. Áldott ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag boldog újévet kívánunk a Tisza-családnak. Folytatás január 31-től.

KZT