Tisza Tibor: „egy jó iramú mérkőzésre számítok”

A Debreceni Sportélet állandó szakértője, a TTM alapítója jó meccsre számít a derbin, mely találkozó a debreceni futball ünnepe is egyben.

0

126545936_689857731965838_3111876915984046980_n-300x217 Tisza Tibor: „egy jó iramú mérkőzésre számítok”

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a Budaörs otthonából tért haza Kondás Elemér együttese három ponttal gazdagodva, 4:3-ra megnyerve a másodosztály rangadóját. – Egy fordulatos, gólokban gazdag mérkőzésen vagyunk túl, mely találkozó végül a mi javunkra dőlt el. Nagyon jó mentalitással játszottunk, látszott, hogy egyben volt a társaság, a csapat erejét mutatta, hogy hiába vezetett kétszer is ellenfelünk, fel tudtunk állni és megfordítottuk az eredményt. Győzelmi kényszerben voltunk, de elbírták ezt a terhet a játékosok és begyűjtötték a három pontot. Egy jó mérkőzést láthattunk, a Budaörs bizonyította, jó csapat, focizni akartak, véleményem szerint kívülállók számára is élvezetes volt a 90 perc. Most először éreztem azt, hogy idegenben is kivívtuk a tiszteletet – mondta a Budaörs elleni mérkőzésről a DVSC egykori támadója.

Vasárnap rendezik a bajnokság idei utolsó fordulóját, mely játéknapon két debreceni csapat, a DVSC és a DEAC méri össze erejét a Nagyerdei Stadionban. – Ahogy a Loki, úgy az egyetemi gárda is győzelemmel hangolódott a derbire, előző hétvégén 1:0-ra nyertek a Soroksár ellen, a játékosok újra megismerhették a győzelem ízét. Nincs könnyű helyzetben Sándor Tamás csapata, látszik a fejlődés, ám nem lesz egyszerű behozni a hátrányukat, de nem tartom lehetetlen küldetésnek. Azt látni kell, annak ellenére, hol állnak a táblázaton, egy csapattól sem szenvedtek nagyarányú vereséget, nüanszokon múlt csak a pontszerzés. Az év utolsó meccsén a két cívisvárosi csapat egymás ellen lép pályára, a DVSC fogadja a DEAC gárdáját. Egy ilyen mérkőzésen elfogulatlannak kell lenni, szerintem egy igazi debreceni nem foglal állást. Ettől függetlenül hatalmas bravúr lenne, ha a fekete-fehérek legyőznék a Lokit, ezt viszont nehezen tudom elképzelni. A vasárnapi összecsapás a debreceni foci ünnepe, melyen egy jó iramú mérkőzésre számítok, látszódnia kell, hogy városunknak van két jó csapata, mindkettőre lehet építeni a jövőben. Mindkét oldalon vannak barátaim, így én már akkor elégedett leszek, ha jó focit, szép gólokat fogok látni. Hajrá Debrecen! – fogalmazott a derbivel kapcsolatban Tisza Tibor.

KZT