Miroslav Bajin: “kis szerencsével akár előrébb is végezhettünk volna”

Az elmúlt héten befejeződött az OBI-es vízilabda bajnokság, melyben a DVSE az elmúlt évhez hasonlóan a 8. helyet szerezte meg. Miroslav Bajin évértékelő interjújában elárulta, mennyire elégedett az eredménnyel, de többek között beszélt az idény legszebb pillanatairól, a debreceni utánpótlás helyzetéről és a DVSE jövőévi keretéről is.

0

60354929_2252855274782375_828201236632174592_n-300x200 Miroslav Bajin: "kis szerencsével akár előrébb is végezhettünk volna"
Fotó: Nagy Anita

Összességében hogyan értékelné a mögöttünk álló OBI-es szezont, és a megszerzett nyolcadik helyezést?

-Szezon kezdetén nem volt konkrét célkitűzésünk, de a HBZ Kupa és utána az alapszakasz első felének biztató eredményei után elkezdtünk reménykedni abban, hogy bejuthatunk a legjobb nyolc közé. Ha megnézzük az ellenfeleinket, akkor szinte kivétel nélkül erősödtek az idényt megelőzően, míg mi rengeteget fiatalodtunk, így ez nálam a bravúr kategóriába tartozik. Huszonhat mérkőzésből csak nyolcszor tudtunk a legerősebb kerettel kiállni, ezért borítékolható volt, hogy lesznek hullámvölgyek. Ezt nem kifogásként mondom, de rengeteg olyan találkozónk volt, főleg idegenben, amikor csak egy hajszál választott el minket a pontszerzéstől, és ilyenkor bosszantó, hogy teljes csapattal talán sikerült volna. Abból a szempontból vagyok valamelyest elégedetlen, hogy kis szerencsével akár előrébb is végezhettünk volna a középházban, és akkor az ötödik helyért is játszhattunk volna, de ki tudja, lehet ez kellett ahhoz, hogy jövőre még jobbak legyünk. Sok tapasztalattal gazdagodtunk idén, remélem a játékosok és én is rutinosabbak leszünk. Mindent összevetve elégedett vagyok az eredménnyel, hálás vagyok a klubnak, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és köszönöm a srácoknak a közös munkát.

Mik voltak azok a pillanatok, amelyekre a legszívesebben emlékszik vissza?

-Az egyik ilyen pillanat, a Vasas elleni idegenbeli mérkőzés, amikor két külföldi nélkül játszottunk. Bár a találkozót az utolsó másodpercben végül elvesztettük, de az volt egy olyan momentum, amikor a csapat egymásra talált, és megtanultunk egymásért küzdeni. Ott döbbentünk rá talán, hogy ilyen hozzáállással bárki ellen lehet esélyünk, és nagyon messzire juthatunk. Ezt a meccset rengeteg jó meccs követte, talán a Szolnok itthoni legyőzése emelkedik ki közülük. Azzal a sikerrel saját erőből sikerült bejutnunk a felsőházba, és talán azt nem kell bővebben kifejtenem, hogy egy nemrég Bajnokok Ligáját nyert, világklasszisokkal teletűzdelt csapatot mekkora dolog megverni.

Az utánpótlásért is felelős szakemberként hogy látja, mennyire biztosított Debrecenben az utánpótlásnevelés?

-A bő keretünk fele eddig is a debreceni utánpótlásból jött ki, ezt a koncepciót szeretnénk a jövőben is megtartani. Én látom, hogy rengeteg olyan tizenéves van a csapatainkban, akik elérhetik az első osztályt, de ezt nem elég nekem látnom, ezért nekik is rengeteget kell tenniük. Sok mindenen múlik ez, sok áldozatot kell hozniuk nekik is, és a szülőknek is, ami nem egyszerű. Aki el akarja érni ezt a szintet, annak a napjai három dologról kell, hogy szóljanak, az iskoláról, a vízilabdáról és a minőségi pihenésről. Én bizakodó vagyok ezen a téren, és akit úgy látjuk, hogy készen áll a feladatra, az meg fogja kapni a lehetőséget.

A szezon előtt kiemelten fontosnak tartotta a fiatalok beépítését a keretbe. A bajnokság végeztével ezt mennyire látja sikeresnek?

Azt kell mondanom, hogy nagyon sokat fejlődtek idén a fiatalok, taktikailag, technikailag, hozzáállásban és egyéb medencén kívüli dolgokban is. Elképesztően gyorsan tanulnak, a szezon kezdetén még csak részfeladatokban vettek részt, míg az idény második felében már nagyon fontos lövéseket is elvállaltak kulcspillanatokban. Nekik is nagy szerepük volt abban, hogy januártól összeállt a csapat, elkezdtük érezni egymást, és jöttek a szép eredmények. Ebből ők is, és a csapat is rengeteget profitálhat a közeljövőben, főleg, hogy várhatóan jövőre még nagyobb szerep fog rájuk hárulni.

Ha már fiatalítás, akkor kik azok, akiket már meg lehet nevezni a jövőévi keretből?

-Az újonnan érkezőkről a hivatalos bejelentéssel még várni kell, egyelőre csak a biztosan távozókról tudok beszámolni. Mindhárom külföldi játékosunk távozik a klubtól, emellett Dőry Farkas és Fejős Róbert is máshol folytatja pályafutását. Nyilván nem örülök a távozásuknak, de az mindenképp pozitív, hogy kivétel nélkül nagycsapatokhoz igazolnak, ami az idei munkánkat dicséri. Hétfőn volt az évzáró vacsoránk, ahol elbúcsúztak, de a jó kapcsolat megmaradt közöttünk, már azóta többükkel beszéltem telefonon. Bízom benne, hogy hamarosan új igazolásokról is be lehet majd számolni, de azt majd csak akkor, ha megszületik a végleges megállapodás. Emellett az elmúlt évekhez hasonlóan célunk az, hogy debreceni fiatalokat integráljunk a csapatba, és megpróbáljuk őket tovább fejleszteni, és beépíteni. Idén a harmadik legfiatalabb kerettel rendelkeztünk, jövőre biztosan tovább csökken majd az átlagéletkor.

Miroslav Bajin vezetőedzőnek mik a legnagyobb erősségei, és miben kell még fejlődnie?

Pályafutásom során eddig a legtöbbet az utánpótlásban dolgoztam, és bár voltak tapasztalataim a felnőttek között is, azt kell mondanom, hogy a kettő teljesen más. Egy profi csapatban mindenkinek meg van a saját személyisége, máshogy kell velük kommunikálni, mint a gyerekekkel, minden problémát különféleképpen kell megoldani, azt gondolom, hogy leginkább ebben kell még fejlődnöm. Az évek során megtanultam, hogy következetes kell, hogy legyek, ez idén is nagyon fontosnak tartottam, és az erősségeim közé sorolnám. Emellett a kemény hozzáállást mind magamtól, mind a játékosoktól mindig megkövetelem. Igyekszem a csapatot kellően motiválni, és önbizalmat adni nekik, így értem, a csapatért, a klubbért és a városért is mindent meg fognak tenni. Ha öt dolgot kell mondanom valakinek, akkor abból először egy jót emelek ki, majd elmondok három hibát, és végül egy pozitívummal zárok. Ez a hozzáállás szerintem a legnagyobb előnyöm, ugyanakkor tudom, ha jó edző akarok lenni, akkor folyamatosan kell fejlesztenem magam minden téren.