Tartalmas hónapokat tudhat maga mögött a pallagi utánpótlásműhely, mely egyesület életében újabb, sikeres időszak zárult le júniusban. – November óta irányítom a szakmai munkát, azóta sok pozitív változás történt az egyesületnél az utánpótlásképzés terén. Az edzőkkel egyetértésben kicsit átalakítottuk, egységesítettük a képzést, ennek is köszönhető, hogy minden téren léptünk előre ez elmúlt időszakban. Ezáltal kiszámíthatóbbak lettek a foglalkozások, az edzők látják, milyen irányban szeretnénk haladni. Minden csapatnál heti három alkalommal voltak edzések, a kiváló körülmények lehetővé tették, hogy télen is folyamatos volt a munka. Örömteli, hogy bővült a létszám, minden korosztályba jöttek új gyerekek. Nyáron több érkezőre számítunk, sokan jelezték, szeretnének hozzánk igazolni, egyesületünknél tanulni a labdarúgást – kezdte értékelését a szakvezető.
A korosztályos csapatok a megyei bajnokságban vitézkedtek, melyek közül az U16-os gárda szerepelt a legjobban, 2. helyen zárta az idei sorozatot. – Annak ellenére, hogy adódtak létszámgondok, sikerült a dobogó második helyén végeznünk, ami nagy fegyvertény. Télen edzőváltás történt, ifj. Rácsai Lajos vette át a csapat irányítását, személye, habitusa, szakmai kvalitása jó hatással volt a fiatalokra, ennek is köszönhető az ezüstérem. Elégedett vagyok, nyugodt szívvel mondhatom, minden korosztályban fejlődtek a gyerekek, akik életkoruknak megfelelő tudással rendelkeznek. Szakembereink folyamatosan képzik magukat, olyan edzőink vannak, akik elhivatottak, munkájuk a szenvedélyük – folytatta gondolatmenetét a szakmai igazgató.
A Bestrong kiváló kapcsolatot ápolt az elmúlt évben is a DVSC Labdarúgó Akadémiával és a DEAC utánpótlásműhelyével – A partneregyesületi program keretében nagyon jól tudunk együttműködni mindkét egyesülettel. Az edzőkkel közösen választjuk ki azokat a gyerekeket, akik hetente több alkalommal is ezen klubok foglalkozásait látogathatják, ezáltal mind az akadémia, mind a DEAC látókörébe kerülnek. Ezt a kiváló együttműködést szeretnénk a jövőben is tovább erősíteni, hiszen ez segíti igazán a debreceni labdarúgást – fogalmazott Tisza Tibor.
Ezúton is szeretném megköszönni a gyerekek és kollégáim egész éves munkáját, a szülők támogatását, valamint egyesületünk elnökének, Katona Zoltánnak azt, hogy minden feltétel adott a minőségi képzéshez.
KZT