Tisza Tibor: „Minőségben jobbak vagyunk, mint a Haladás, de ezt a pályán is be kell bizonyítani”

Nyáron visszavonult támadónk szerint el kell viselniük a fiatalabb játékosoknak a terhet, fel kell nőniük a feladathoz.

0

dvsc_haladas_20180901_62-300x200 Tisza Tibor: „Minőségben jobbak vagyunk, mint a Haladás, de ezt a pályán is be kell bizonyítani”

A Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen véleményem szerint értékes pontot szerzett a csapat, már a beharangozóban is azt mondtam, a döntetlen sem lenne rossz eredmény számunkra, ha a hazai találkozókat megnyerjük és idegenben is pontokat szerzünk. Az, hogy melyik csapat nyerhetett volna, az más kérdés, bármi benne volt ebben a meccsben. A Videoton elleni kupamérkőzésen nekem nagyon tetszett a csapat játéka, főleg a második félidőben nyújtott teljesítmény, erre lehet építeni a visszavágón, szerintem nagy esélyünk van, hogy ott legyünk a döntőben. Mindent bele kell adnunk, nincs veszíteni valónk, azt kívánom, legyen olyan meccs, mint a Manchester City Tottenham elleni találkozója, de mi jussunk tovább.

A visszavágó előtt még szombaton a bajnokságban kell helytállnunk, egy lendületben lévő Haladást kell lefékeznünk. A szombathelyi gárda jó sorozatot produkál, az elmúlt hat fordulóban 15 pontot szereztek. A csapat kezd összekovácsolódni, vannak a keretben olyan játékosok, akik képesek mérkőzést eldönteni. Mondhatni, teher nélkül lépnek pályára, mert ugyan gyűjtögetik a pontokat, de a bennmaradásuk a csodakategóriába tartozik. Minőségben jobbak vagyunk, mint a Haladás, de ezt a pályán is be kell bizonyítani, ha mindenki 100%-os teljesítményt nyújt, az eredményben is meg fog mutatkozni a 90 perc során. Abban biztos vagyok, hogy lesznek helyzeteink, kérdés mennyit fogunk tudni gólra váltani. Mindenképp javítani kell a helyzetkihasználáson, mert pontok múlhatnak a hatékonyságon. Sokat gondolkoztam, mi az oka, hogy sok lehetőséget kihagyunk, talán az állandóság hiányának tudható be. Sajnos Herczeg András sérülések miatt a csatársorban változtat a legtöbbet, illetve azzal, hogy két fronton is helyt kell állnunk, rotálnia is kell, talán ez okozza a gondot, de hangsúlyozom, ez nem a mester hibája. Kellenek a pontok, harcban vagyunk a dobogóért, a keret zömének ez az első vagy második élvonalbeli szezonja, így biztosan van rajtuk egyfajta nyomás, de egy profi futballistának el kell viselnie a terhet, fel kell nőnie a feladathoz. Életük egyik nagy lehetőségeként kell ezt felfogni. Véleményem szerint mindkét csapat gólra törően fog játszani, ez pedig jó iramú mérkőzést vetít előre, mindkét oldalon lesznek helyzetek, kérdés, mi ezekkel, hogy tudunk sáfárkodni. Természetesen DVSC győzelmet várok.