Tisza Tibor: „védekezésünket nagyon rendbe kell tenni”

A DVSC egykori játékosa, a Tisza Talent Management alapítója szerint, a DVSC-nek tudnia kell alkalmazkodnia a Fehérvár játékához, hogy jó eredményr érjen el szombaton.

0

131821374_2870825803189171_8007521151349508628_n-696x385-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-1-300x166 Tisza Tibor: „védekezésünket nagyon rendbe kell tenni”

Hiába vezetett a DVSC 49 percig a listavezető ellen, a Kisvárda a második félidőben fordított és elvitte a három pontot Debrecenből. A mérkőzés összképét tekintve, megérdemelten nyert az éllovas, mely gárda a Loki vezető találata után átvette a játék irányítását, és érvényesítette a papírformát.

„Azt kell mondjam, látva a mérkőzést, hogy jobb volt a Kisvárda,a 90 perc java részében mezőnyfölényben futballoztak, több helyzetet kidolgoztak, melyekből kettőt értékesítettek. Ismét azt láttam, ha hagynak minket játszani, akkor nincs különösebb gond, de ha az ellenfél ránk erőlteti akaratát, eléggé meg vagyunk fogva. Az első félidő közepétől a szabolcsiak irányították a játékot, leginkább a mi térfelünkön pattogott a labda, bár benne volt a pakliban a döntetlen, de beigazolódott az a tény, aki többet tesz a sikerért, az fog győzni. Most is megmutatkozott, nem vagyunk olyan jó csapat, hogy érvényre tudjuk juttatni saját játékunkat. Véleményem szerint, hiba volt Korhutot a védelem jobb oldalán bevetni, látszott, számára idegen az a poszt. Szerencsésebb lett volna ott Varga Józsit játszatni, Misit bevinni a tengelybe, Baráth Petit pedig feltolni Dzsudzsák mellé. Úgy vélem, ezzel stabilabb lett volna a hátsó alakzatunk. Szerencsére, riválisaink sem szereztek pontot, így nem csökkent a távolság velük szemben” – fogalmazott a Kisvárda elleni találkozó kapcsán a szakember.

A 8. fordulóban, az eddig nem túl eredményes Fehérvár érkezik a Nagyerdei Stadionba, mely gárda a 2-4-1-es mérleggel elmarad az elvártaktól, csak egy hellyel és két ponttal előzik meg a Vasutast. A DVSC mérlege nem túl fényes a piros-kékekkel szemben, az elmúlt hét évben csak két pontot tudtak begyűjteni a 16 párharcon.

A fehérvári vezetők abban bíztak, Szabics majd felrázza a társaságot, de valamiért nem működik a kémia közte és a csapat között. Eddigi teljesítményüket látva, nem lehet azt mondani, hogy a Vidi lenne a bajnokság esélyese, nem látom bennük azt a pluszt, mellyel odaérhetnének az első helyre. Ezzel azonban nem azt mondom, hogy nem jó csapat, mert erős a keretük, elég hosszú a kispadjuk. Gyors játékukban benne van a győzelem, de a mérkőzések végét általában elrontják, mint ahogy tették ezt Mezőkövesden is, így sok pontot elherdáltak. Próbálják, több-kevesebb sikerrel, beépíteni a fiatalokat, gondolok Szendreire vagy Dárdaira, de a légiósok is adósok a jó teljesítménnyel. Úgy érzem, az új igazolások sem hozták azt a változást, melyet reméltek. Abban viszont biztos vagyok, egyszer kijön nekik a lépés, elkapják a fonalat, csak remélem, ez nem ellenünk következik be. Ha úgy játszanak, ahogy tudnak, szerintem nem sok esélyünk lesz szombaton. Természetesen nincsenek előre lefutott meccsek, a labda gömbölyű, benne van a pakliban, hogy meglepjük a Fehérvárt. Játékunk viszont kiszámíthatatlan, folyamatosan erőltetjük a szakmai stáb által a csapatra erőltetett taktikát. Ha minden áron csak a saját játékunkat akarjuk játszani, nem tudunk alkalmazkodni az ellenféléhez, akkor szerintem nem jó az irány. Így akár egy nagyobb arányú vereségbe is beleszaladhatunk, akár már szombaton. Ahhoz, hogy sikerrel vegyük fel a harcot a piros-kékekkel, védekezésünket nagyon rendbe kell tenni, ha nem tudunk kapott gól nélkül lehozni egy meccset, nagy bajba kerülhetünk. Ezúttal is nehéz mérkőzés vár rám, ha tippelnem kellene a végeredményre, 1-1-es döntetlent mondanék” – zárta gondolatait Tisza Tibor.

Labdarúgó NB-I 8. forduló

DVSC – Fehérvár FC 

10.02. 19:30      Nagyerdei Stadion

KZT