
Az 1. harmadban a hazai csapat támadott többet, egy védelmi hiba nyomán a 7. percben mégis az ellenfél szerzett vezetést. Egy percre rá Szabó Benedek góljával egyenlített a hazai gárda, döntetlennel zárult a nyitó harmad. A 2. játékrészben nem született gól, kiállítások, technikai hibák tarkították a játékot. A 3. harmadban 48.13-nál Révész Csongor szép támadás végén megszerezte a vezetést. Az 52. percben kettős emberhátrányba kerültünk, ezt a MAC kihasználta és Kárpáti találatával kiegyenlítettek. A hosszabbításban nem esett gól, a döntés a büntetőlövésekre maradt, amiből a MAC jött ki jobban; Borzák találata plusz egy pontot jelentett számukra. A mieink végig fölényben játszottak a mérkőzésen, jóval többet veszélyeztették a MAC kapuját (32-18 volt a kapura lövések aránya), de a góllövés nem sikerült, sem a rendes játékidőben, sem a szétlövés során. Végül egy pontot tartottunk itthon, de a játék képe alapján több pontot is szerezhettünk volna.
OKOS CSANÁD vezetőedző érthető módon nem volt elégedett: „Eléggé visszafogottan, puhán kezdtük az első harmadot, majd egy rossz középre adást csípett el az ellenfél és megszerezték a vezetést. Egy percre rá Urbán Ákos lövésébe szépen ért bele Szabó Benedek, 1-1-re alakult a meccs. A 2. harmadtól folyamatosan javult a játékunk, támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, ám ezekből hiányzott az átütőerő. A 3. harmadban Révész Csongi szépen indult meg a szélen és végig is vitte az akciót! Majd jött a válasz; kettős emberhátrányba kerültünk és a vendégek éltek is a lehetőséggel. Következett a ráadás, a 3 a 3 elleni játék. Ismét megvoltak a helyzeteink, de sajnos, ezeket ismét nem tudtuk értékesíteni. Az öt büntetőnkből egyet sikerült gólra váltani, a MAC-nak kettőt, amivel meg is nyerték a mérkőzést. Összességében sokkal nagyobb odaadást, bátorságot, több korcsolyázást várok el a csapattól, mivel a siker mögött egy dolog áll és az a munka! Megyünk tovább, a cél a hibák kijavítása és egy helyett három pont megszerzése!”
Debreceni HK A – MAC B 2-3 bü. (1-1, 0-0, 1-1, 0-0, 0-1)
Gólszerzők: Szabó B. és Révész Cs., illetve Kárpáti(2) és Borzák




