Vendég kapufával indult a mérkőzés, de már az 5. percben csapatunk került előnybe, Tóth Zsóka első találatát szerezte a négyből. Sokáig nem tartott az öröm, mert a vendégek hamar egyenlítettek, de ez nem okozott zavart a játékban, a lányok továbbra is lendületesen futballoztak. Zsóka az első félidőben még kétszer beköszönt a diósgyőri kapuba, majd szünet után megszerezte negyedik találatát, később Vámosi Viktória is hozzátette a maga találatát.
A lányok szervezett játékkal, megérdemelten szerezték meg a győzelmet, továbbra is versenyben vannak a dobogóért folytatott küzdelemben.
Szép volt lányok!
DLA-DEAC – DVTK: 5:1 (3:1)
DLA-DEAC: Oláh Judit, Tóth Zsóka, Varga Laura, Katona Klaudia (Magyar Lívia 55’), Helmeczi Petra (Vámosi Viktória 50’), Balla Zsanett, Jónis Mónika, Zágonyi Hanna (Mikita Veronika 50’), Csordás Eszter (Borsa Viktória 55’), Papp Boglárka, Kiss Boróka
Edző: Takács Tamás
Gólszerzők: Tóth Zsóka 5’, 20’, 39’, 42’, Vámosi Viktória 67’
Takács Tamás: A mérkőzés elején ránk ijesztett a Diósgyőr, mikor a kapufát találták el, de az ellentámadásból megszereztük a vezetést, igaz, hamarosan egyenlített ellenfelünk. Sikerült azonban kivennünk a játékból a DVTK legügyesebb játékosát, onnantól nem volt gond, szervezetten játszottunk, csapatként védekeztünk, támadtunk, a lányok jól kisegítették egymást. Egy védelmi megingásunk volt a második félidőben, a Diósgyőr tizenegyest végezhetett el, de sikerült hárítani. Ügyesek voltak a lányok, megérdemelten szereztük meg a három pontot, gratulálok a csapatnak a győzelemhez.