Fotó:debrecenisportcentrum.hu
Továbbra is őrzi veretlenségét a DSC-SI U15-ös gárdája. Benczik Zsolt csapata hazai pályán a középmezőnyhöz tartozó Cigánd ellen meccselt, akik már a 3. percben megszerezték a vezetést, de Szutor Tamásnak a szünetig elért mesterhármasával már a cívisvárosiaknál volt az előny, melyet a lefújásig sikerült növelni. A forgatókönyv az U14-es találkozón is hasonló volt, annyi különbséggel, hogy a DSC-SI fordítás után a vendégek egyenlíteni tudtak.
Kétszer is vezetett Mátészalkán az U17-es csapatunk, bosszantó, hogy a három helyett csak egy pontot sikerült hazahozni. A két évvel idősebbek találkozóján a félidei 1-1 után megrázta magát Selyem Nándor együttese, és a 25 perc alatt szerzett négy gólnak köszönhetően sima győzelmet aratott.
Eredmények:
- forduló
U-14 II. osztály Észak-Kelet:
DSC-SI – Cigánd 2 – 2 (0-1)
Gólszerző: Szegvári Ákos, Széll Balázs
Edző: Szabó János
Értékelés:,, Az első félidőben pontatlanul és nagyon sok hibával játszottunk, nem véletlenül kerültünk hátrányba. A második játékrészben hamar sikerült egyenlítenünk és némileg feljavult a játékunk. Közel álltunk a győzelemhez, de ez végül nem jött össze. Összességében igazságos pontosztozkodás lett a végeredmény.”
U-15 II. osztály Észak-Kelet
DSC-SI – Cigánd 6 – 1 (3-1)
Gólszerző: Szutor Tamás (3), Girán Gábor, Udvarhelyi Barna, Kelemen Márk
Edző: Benczik Zsolt
Értékelés:,, Hazai pályán, szakadó esőben fogadtuk a Cigánd csapatát. Belealudtunk a mérkőzésbe, az ellenfél meg is szerezte a vezetést. Nem játszottunk jól, kapkodtunk, nem mertük birtokolni a labdát. Egyéni villanásokból így is fordítani tudtunk, ez önbizalmat adott a csapatnak és összességében a játékunk is feljavult. Az igazi erőpróba a következő két mérkőzésen jön.”
- forduló
U-17 III. osztály Észak-Kelet:
Mátészalka – DSC-SI 2 – 2 (0-1)
Gólszerző: Nemes Zétény, Bökönyi Adrián,
Edző: Jankovics Sándor
Értékelés:,, Végig nagy iramú mérkőzésen, helyenként jó játékkal, rengeteg helyzetet kihagyva, már a zsebünkbe éreztük a győzelmet, amikor a 88. percben egy kapus hiba következtében öngóllal egyenlítettünk az ellenfél számára. A hátralévő időben már képtelenek voltunk a kapuba találni, pedig még volt két 100%-os helyzetünk a mérkőzés végén. Remélem ez a keserű döntetlen rádöbbenti csapatomat, hogy a győzelemért többet kell tenni.”
U-19 III. osztály Észak-Kelet:
Mátészalka – DSC-SI 1 – 5 (1-1)
Gólszerző: Szabó Lajos (2), Szabó Bence, Arany Márió, Gál András
Edző: Selyem Nándor
Értékelés:,, Betömörülő védekezést választó csapat ellen kellett játszanunk, ami kissé nehezebbé tette játékunk sikerességét. Bár az első félidőben is volt több lehetőségünk ezek kimaradtak. A második felvonásban már rengeteg lehetőségünk volt, melyből néhányat sikerült gólra váltani. Sikerünk megérdemelt.”




