Tóvizi maradt a keretben, a magyar válogatott legyőzte Romániát

0

HUNROU-300x225 Tóvizi maradt a keretben, a magyar válogatott legyőzte RomániátFotó: AFP

„Erőlködés lett az egészből, mindig akkor hibáztunk, amikor fordulóponthoz ért a mérkőzés. Van még két meccsünk, muszáj lerázni magunkról ezt a görcsösséget, a stresszelést. Pedig nem raknak ránk súlyt, hanem a magunkkal szembeni elvárás az, aminek szeretnénk megfelelni.”

A fenti gondolatok a DVSC SCHAEFFLER válogatott beállójától, Tóvizi Petrától származnak, aki a németektől elszenvedett, hétgólos fiaskó után fogalmazta meg kendőzetlenül érzéseit. Az Európa-bajnokság eddigi találkozóin – a szerbek elleni kiütést leszámítva – valóban elmaradt a várttól a magyar csapat teljesítménye, az ellenfelek játékosai rendre mosolygósan, felszabadultan kézilabdáztak, míg a mieink a döntő szituációkban görcsössé váltak, ami pontatlanságokat eredményezett. A továbbjutás halovány esélye a középdöntő első fordulójában elúszott, így a hétfőn késő este már papíron is tét nélkül léphettünk pályára Románia legjobbjai ellen. Riválisunkat senkinek nem kell bemutatni, a közvélemény mindig presztízsmeccsként tekint az ilyen párosítású összecsapásokra, s ez most sem volt másképp, idehaza mindenki győzelmet várt a lányoktól.

Különös kálvária vezette fel a mérkőzést, Danyi Gábor és Elek Gábor ugyanis a románok elleni csata előtt változtatásra szánta el magát: a mi lányunk, Tóvizi Petra helyett FTC-beli poszttársa, Pásztor Noémi került be a csapatba. Nem sokkal a második változtatás bejelentése után azonban arról számolt be a szövetség, hogy módosítani kellett a cserén, mivel Tóth Eszter bölcsességfoga begyulladt. Ezért a szakmai stáb Lakatos Ritát cserélte vissza Tóth helyett, Tóvizi pedig maradt a románok elleni keretben. Az eddigi négy mérkőzésen összesen 156 percet pályán lévő, ezalatt öt lövésből három gólt szerző debreceni kiválóság ezúttal az első játékrész zömét a padon töltötte, miközben társai fokozatosan elléptek a románoktól, főként Schatzl Nadine villanásainak köszönhetően. Mindkét oldalon akadtak bosszantó hibák, a félidő hajrájában elsősorban a mieinknél, miközben a román kapuban a korábban hazánkban is megforduló Denisa Dedu bravúrt bravúrra halmozott. Neagu közel sem játszott csúcsformában, ám Ostase igen, aki a szünet előtt megfordította a mérkőzést a románoknak, keleti szomszédaink így 14–13-as vezetésnél vonulhattak pihenőre.

Szünet után sem romlott Dedu védési hatékonysága, de a mieink egyre kevesebbet hibáztak támadásban, a több tiszta helyzet pedig értelemszerűen több gólt eredményezett. A románok tízperces rövidzárlata alatt kétgólos előnyre tettünk szert, ám a hajrára visszatért a pályára Neagu, aki ezúttal inkább a gólpasszok terén jeleskedett, a beállóval szemben pedig továbbra sem volt ellenszerünk. A túloldalon a sokadvirágzását élő Szöllősi-Zácsik osztogatta serényen a labdákat, Schatzl és Lakatos pedig olykor lehetetlen helyzetből is betalált, így mindig egy lépéssel riválisunk előtt jártunk. A minimális előnyt a hajrára is sikerült megtartani, s bár ezúttal sem parádézott a magyar válogatott, néhány egyéni villanásnak köszönhetően két góllal, 26–24-re legyőzte Romániát. Ezzel eldőlt, hogy a mieink biztosan az ötödik helyen zárják a középdöntős csoportot, amelyből Norvégia mellett Horvátországnak és Németországnak van még esélye bejutni a kontinenstorna legjobb négy csapata közé.

Női kézilabda Eb, középdöntő, 2. forduló

Magyarország – Románia 26–24 (13–14)

Magyarország: Bíró B. – Lukács V. 2, Szöllősi-Zácsik 4, Tomori, Helembai 2, Kovacsics 2, Schatzl 7

Cserék: Szikora (kapus), Klujber 3 (2), Lakatos R. 5, Tóvizi, Háfra N. 1, Csiszár-Szekeres, Faluvégi

Szövetségi kapitány: Danyi Gábor, Elek Gábor

P.G.