Tóvizivel soraiban kiütötte a magyar kéziválogatott Szerbiát

Hamar feledtette a Horvátország elleni kisiklását a magyar női kézilabda-válogatott, amely a dániai Európa-bajnokságon magabiztos játékkal múlta felül Szerbia legjobbjait.

0

tovizi-1024x576-300x169 Tóvizivel soraiban kiütötte a magyar kéziválogatott SzerbiátFotó: AFP

Nem úgy sikerült a magyar válogatott bemutatkozása a női kézilabdázók Dániában zajló Európa-bajnokságon, ahogyan azt a csapat és a közvélemény várta, az előzetesen lesajnált, több fontos láncszemét nélkülözni kényszerülő horvátok elleni fiaskó után két nappal azonban máris adva volt a lehetőség a javításra. Az a szerb válogatott volt a mieink következő ellenfele, amellyel a jövő márciusi olimpiai selejtezőn is farkasszemet nézünk majd, s amely az első fordulóban a pokol legmélyebb bugyraiból visszakapaszkodva bravúrgyőzelmet aratott a csoport favoritjának tartott Hollandia ellen.

Az első csoportmérkőzésen megsérülő Andrea Lekicset nélkülözni kényszerülő, a koronavírus által alaposan megtépázott szerbek szerezték a találkozó első gólját, ám a folytatásban a magyar válogatott vette át az irányítást, Szöllősi-Zácsik Szandra vezérletével háromgólos előnyre tettünk fel. Innen még volt visszaút a szerbek számára, 5–5 után azonban fokozatosan nyílt az olló, Zácsik mellett Schatzl Nadine is remek lövőformát mutatott. A magyar kapuban Bíró Blanka több ziccert és hétméterest is hárított, a túloldalon pedig a horvátok ellen harmatos szélsőjáték ezúttal remekül működött, Schatzl mellett Lukács Viktória is négy góllal zárta az első játékrészt. A mieink a szünetre tetemes előnyre tettek szert, a félidőben 20–11 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után egyre többször próbálkoztak a hét a hat elleni játékkal déli szomszédaink, de a hollandokkal ellentétben a mieinket egyáltalán nem zavarta meg ez a felállás, a szerbek ráadásul sokat hibáztak, a pontatlan átadásokat pedig többnyire üres kapus magyar találatok követték. Még Bíró Blanka is betalált, aki a második félidőben is remek védésekkel jelentkezett, a mérkőzés legjobbja, Szöllősi-Zácsik pedig végül meg sem állt tíz gólig. A hajrában a junior világbajnok csapat tagjai is pályára lépett, köztük a debreceni Tóvizi Petra is, aki középen két védőt is lefoglalt, miközben Háfra és Klujber sorra lövöldözték a gólokat. A végére már csak a különbség volt a kérdés, Kácsor Gréta góljával 38–26-os végeredmény alakult ki, a magyar válogatott tehát szenzációs győzelemmel feledtette botlását, ezzel megőrizte esélyét a továbbjutásra. Szép volt, csajok!

Női kézilabda Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló

Szerbia – Magyarország 26–38 (11–19)

Szerbia: Risovic, Tomasevic (kapusok), Agbaba 2, Janjusevic, Jovovic 1, Krpez-Slezak 1, Lavko 4, Liscevic 1, Milojevic 1, Nikolic 3, Pop-Lazic 4, Radojevic, Radosavljevic 5, Stoiljkovic, Trifunovic 4

Edző: Ljubomir Obradovic

Magyarország: Bíró 1, Szikora (kapusok), Csiszár-Szekeres, Faluvégi 2, Háfra 4, Helembai, Kácsor 2, Klujber 3 (2), Kovacsics 4, Lakatos 1, Lukács 6, Márton, Schatzl 5, Szöllősi-Zácsik 10, Tomori, Tóvizi

Edzők: Danyi Gábor, Elek Gábor

P.G.