Női U18-as kézi vb: Franciák is kipipálva, csoportelső Magyarország

Egy végletekig kiélezett mérkőzésen korosztályos válogatottunk egy góllal legyőzte Franciaországot és végzett csoportja élén.

0

hun_fra21-300x178 Női U18-as kézi vb: Franciák is kipipálva, csoportelső MagyarországFotó: IHF

Bohus Beáta tanítványai, még ha a vártnál nehezebben is, de legyőzték Spanyolországot a hétfői játéknapon, így a következő mérkőzéstől függetlenül, már biztosították helyüket a középdöntőben. A csoportban azonban még egy párharc várt válogatottunkra, kedden a még szintén veretlen franciák ellen léptek pályára lányaink. A gallok is kiélezett küzdelemben tudták legyőzni a spanyolokat, viszont az argentinokkal is meggyűlt a bajuk, mely gárdát a mieink 16 góllal múltak felül.

A csoportot jobb gólkülönbségének köszönhetően nemzeti csapatunk vezeti, így már egy döntetlen eredménnyel is megtarthatták volna pozíciójukat a Bohus-lányok. Bár a franciák is továbbjutottak, volt tétje a mérkőzésnek, ugyanis a csoportgyőztes két pontot vitt magával a következő körbe.

Az első támadásból sem a mieink, sem a franciák nem tudtak betalálni, mint ahogy a másodikból sem, végül az első gól a 3. percben megszületett, melyet lányaink jegyezhettek, erre azonban azonnal válaszoltak a gallok. Meglehetősen sok volt a technikai hiba mindkét oldalon, ez a találatok számában is megmutatkozott, hét perc alatt csak három gólt lehetett feljegyezni. A folytatásban sem rezdültek meg gyakran a hálók, ám a lényeg, válogatottunk 3-1-re vezetett. Közelítve a félidő derekához, a franciák ledolgozták hátrányukat, majd emberfórban át is vették a vezetést. Lányaink eléggé pontatlanul céloztak, hol a kapufát találták el, hol a kapusba lőtték a labdát, az ellenfél pedig a mieink negyedórás góltalanságát kihasználva, elkezdtek ellépni (3-6). Erre reagált Bohus Beáta, hogy rendezze a sorokat, kikérte első idejét. Csíkos Luca faragott ugyan a hátrányból, ám Simon Petra hibázott, így nem sikerült még közelebb zárkózni. A mérkőzés hajrájában emberelőnybe került válogatottunk, a kiállítás ideje alatt egy gólra olvadt a franciák előnye, majd egyenlő létszámnál sikerült egalizálni lányainknak. Ez nem is változott a félidő végéig, 7-7-es állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.

Gyors gólváltással indult a második játékrész, a franciák akcióból, a mieink hetesből vették be a kaput. Kármán Luca beállítása jó húzásnak bizonyult, a félidő elején összehozott egy büntetőt, majd két támadást is sikerült góllal zárnia. Ellépni viszont nem tudtak lányaink a galloktól, minden magyar találatra válaszolt az ellenfél. Bár másodjára is emberhátrányba került csapatunk, sikerült kapott gól nélkül kihúzni ezt az időszakot, ráadásul Csernyánszki Liliána kiharcolt egy büntetőt, melyet értékesítve már kettővel vezettek a mieink. A franciák próbáltak zárkózni, ám a Bohus-tanítványok folyamatosan kétgólon tartották ellenfelüket. Kármán Lucát nem bírták tartani, aki hatodjára bevéve a kaput, háromra növelte az előnyt, ami hamarosan négyre nőtt. Csapatunk a mérkőzés hajrájában okosan lassította a játékot, az utolsó két percet kétgólos vezetéssel kezdtük meg, mely egy minutummal a vége előtt egyre olvadt. A franciáknak húsz másodperce volt, hogy egyenlítsenek, de ez már nem jött össze nekik, Magyarország 22-21-re megnyerte a mérkőzést.

U18-as női világbajnokság H-csoport

Magyarország – Franciaország: 22-21 (7-7)

Magyarország: Imre, Sass, Zaj (kapusok), Bucsi 3 (1), Csernyánszki 3, Csíkos 1, Farkas 3, Kiss, Kovalcsik, Kármán 6, Kövér, Molnár, Panyi, Simon 3 (2), Szabó, Szabó 3.

Szövetségi edző: Bohus Beáta

Franciaország: Lazzari, Le Hault-Parc, Wanda (kapusok), Borg 2, Borg 5, Broquaire, Dury 5, Errard 1, Golvet 2, Lelong, Louveau, Nkindanda, Perret 4 (3), Rangier, Sissoko 1, Tuccella 1.

Edző: Olivier De Lafuente

KZT