Új ember, új gyűrű, új labda, a DEAC kosarasai is elkezdték

Megkezdte a felkészülést az októberben induló bajnoki küzdelmekre a DEAC férfi kosárlabda együttese. A csapat tagjai várták már a közös munkát, a napi gyakorlást.

0

DSC_6955-300x188 Új ember, új gyűrű, új labda, a DEAC kosarasai is elkezdtékFotó: Ásztai Csaba

Anton Szemjonovics Makarenko, a nagy orosz pedagógus 1920-ban azt a feladatot kapta a párttól, hogy ismeretlen fiatalokból faragjon olyan csapatot, amelynek tagjai aztán hasznos résztvevői lehetnek a társadalomnak. Történetét két kötetben megírta, Az új ember kovácsa című mű etalon lett a pedagógiában.

Valami hasonlót kell alkotnia szűk két hónap alatt David Dedek edzőnek az egyetemista srácokból.

„Nem könnyű a feladat – mondta a Debreceni Sportéletnek a szlovén mester. Bár régebben itt vagyok már Debrecenben, de a közös felkészülés most vette kezdetét. Tisztában vagyok vele, mennyire szeretik a városban ezt a sportágat, azt is tudom, hogy  az évek óta itt rendezett világversenyek etalonnak számítanak a szakmában, és eljutott hozzám, miszerint itt magasan van a léc, nem szeretik, ha leverik. Olyan játékot szeretnék majd látni a parketten, amely gyors, ponterős, a védekezésben agresszív és látványos. Tudom, ez így egyszerre nem könnyen kivitelezhető, de megpróbáljuk.”

A négy nagy – Falco, Körmend, Szolnok és Alba – mellé, mögé, esetleg elé hogyan sikerül majd ékelődni?

Nekünk nem azt kell nézni, hogy kinek mennyire tömött a pénztárcája, ki indul az európai kupában. Lesz egy saját, remélem utánozhatatlan játékunk, ami feledtetheti a többiek dúskálást.

Mindeközben a gárda – sokan voltak, az ifikkel kiegészülve – szorgalmasan szórta a triplákat, mi újságírók pedig próbáltuk megismerni az újakat. A hírek szerint várható még játékos egy-két posztra.

Polyák László csapatkapitány is bizakodó volt.

„Kellett már a találkozó. Tudom, az első hetek nehezek lesznek, de fizikálisan is topon akarunk lenni. Úgy vélem kicsit kiszámíthatatlanabb a mezőny, mint volt az a tavalyi szezonban, éppen ezért mi is mindenképpen feljebb szeretnénk végezni.”

A fiatalok között kétségtelen Neuwirth Bence a legnagyobb név. Már az elmúlt idényben is sokszor ragadtatta tapsra a szurkolókat, távoli dobásainak pontosságára ősztől is szükség lesz.

„Most ismerkedünk egymással. Optimista vagyok. Elsődleges célunk, hogy bejussunk a nyolc közé, és onnan már minden előfordulhat. Személy szerint jó szezont várok magamtól, és azt, hogy minél több játék percet kapjak.”

Kezdés októberben. És mikor lesz vége? Reméljük 2023. tavaszának legvégén, nyár elején. Ami azt jelenti…. De ne szaladjunk ennyire előre. Idő van, szerencsére valamivel több, mint 24 másodperc.

W. Gy. O. K.