
Azzal, hogy 2004-ben a Divízió II-es ifjúsági jégkorong világbajnokságra elkészült a Tócóvölgyben a jégcsarnok, egyúttal elindult egy fejlesztési folyamat, melynek legújabb állomása a ma átadott új épületszárny átadása.
A szalagátvágás előtt Fodor András, a Debreceni Hoki Klub elnöke elmondta, a 420 négyzetméter alapterületű új épületben két, egyenként 24 férőhelyes, 75 m2 öltözőt is kialakítottak a DEAC felnőtt, illetve a DHK junior csapatának. Emellett helyet kapott benne egy multifunkcionális terem is, melyben az utánpótlás elméleti képzését végzik majd, de bármilyen egyesületi rendezvény, például szülői értekezlet vagy közgyűlés megtartására is alkalmas.

Az elnök arról is beszélt, hogy a TAO-források felhasználásához szkeptikusan viszonyulóknak méltó választ ad az új beruházás, akárcsak a 2014-ben épült második csarnok, amely szintén teljes egészében TAO-s pénzből készült el. Hozzátette, 2010-ben, vagyis ezeknek a forrásoknak a felhasználása előtt 100-120 gyerek kergette a korongot a városban, míg mára a számuk a 270-et is elérte. A DHK minden korosztályban legalább egy csapatot versenyeztet, köztük 27 lányt, akik a következő évben már a felnőtt OB I/B-ben fognak indulni.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja azt emelte ki, hogy a sok éve húzódó beruházás 286 milliós költségét végül több TAO-s pályázat elnyerésével sikerült előteremteni, ami időnként szűkös határidőkbe szorította őket, ezért tavaly ősszel is felmerült az elhalasztása, de végül mégis belevágtak.
A kivitelezést végző KEVIÉP Kft. nagyon reális árajánlatot tett és ahhoz végig tartotta magát. Érdekességként említette meg, hogy a koronavírus járvány ebben az esetben a segítségükre volt, mert így a második fázisban az önerőt is el lehetett számolni.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Kósa Lajos országgyűlési képviselő ugyan a szövetség logojával ellátott mellényben jelent meg, de a mikrofonhoz lépve levette. Megmutatta ugyanis a jégkorongszövetség hivatalos pólóját, amin az MJSZ jelmondata, illetve a csodaszarvas, mint szimbólum látható. A John C. Maxwell írótól kölcsönzött Sometimes You Win, Sometimes You Learn /Néha győzöl, néha tanulsz mondást Kósa Lajos szerint a debreceni jégkorongcsapatokra is lehet vonatkoztatni.
Hozzátette, sokat kell azonban dolgozni azért, hogy azt a helyet foglalják el, melyet a jégkorong itteni hívei gondolnak maguknak. Ugyanakkor a város adottságai országosan is kiemelkedők a sportágban, hiszen a két állandó jégtartású csarnok mellett a Főnixben is lehet jeget készíteni nagy nemzetköz rendezvényekre. A továbblépéshez viszont valamikor még építeni kell egy legalább 2500-3000 néző befogadására alkalmas csarnokot, mert ennyire egészen biztosan lesz igény.

A most átadott 420 négyzetméteres épületszárny kivitelezése 2019 októberében kezdődött el és a közelmúltban fejeződött be. Az önálló vizesblokkokkal felszerelt két öltöző, valamint multifunkciós oktatóterem mellett edzői öltözőt, doppingvizsgálati-és egészségügyi szobát, valamint három irodát, mosodát, raktárt, illetve gépházat és külön vizesblokkot is kialakítottak benne.
ÉP
Fotók: Égerházi Péter




