
A honi labdarúgásban elsőként a Loki vezeti be hazai mérkőzésein a népszerű ’Seyu – Együtt a győzelemért!’ szurkolói alkalmazást. A DVSC ezzel úttörő szerepet vállal a magyar futballban a drukkerek meccsnapi élményeinek szélesítése terén.
A DVSC vezetői mindig is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a stadionban ülők és a távolról érdeklődők szórakoztatását minél magasabb szintre emeljék. Ennek a törekvésnek köszönhető az új együttműködés a honi és nemzetközi sportban is egyedülálló IT startuppal.
A Seyu fiatal és sportszerető csapata – melyben van amatőr kézilabdázó, labdarúgó és spartatlon versenyző is – alig egy éve debütált az általa megálmodott szolgáltatással, a Telekom Veszprém hazai mérkőzésein.
– A kezdetektől nagyon sokat dolgozunk szolgáltatásunk fejlesztésével, hogy a sportszeretőknek egyedi kommunikációs csatornát biztosítsunk a lelátókról és otthonról a pályán futballozó játékosok felé – engedett betekintést az IT projekt CEO-ja.
– A sport szeretete köt össze minket egymással és a szurkolókkal. Szeretnénk egy olyan szolgáltatást nyújtani a debrecenieknek és a világnak, amely rengeteg boldogságot hoz azoknak, akik tiszta szívvel szorítanak csapatuk győzelméért – folytatták a fiatalok.
Debrecenben már rengetegen használják a népszerű alkalmazást, hiszen a Seyu rendre elérhető a DVSC női kézilabda csapatának mérkőzésein. A drukkerek képeikkel már a júliusban megrendezett, nagyon sikeres női junior világbajnokságon is biztatták a lányokat.
A teljesen ingyenes Seyu alkalmazást bárki letöltheti készülékére a GooglePlay áruházból, és elküldheti lelkesítő képes üzenetét (szelfijét) az alábbi sorrend betartásával:
- Töltsd le az ingyenes applikációt a GooglePlay áruházból
- Lépj be Facebookkal vagy Google+-val
- Válaszd ki a DVSC – Mezőkövesd mérkőzést
- Készíts egy felvétel
- Válassz egy szurkolói üzenetet és az Aréna gomb megnyomásával posztold a képét a kivetítőre.




