Újabb 3 pontot szerzett a DSZC-Eötvös DSE

Szombaton délután ismét egy NB I-es együttes U21-es csapatával játszott a DSZC-Eötvös DSE, Vojth Ildiék ezúttal a nyáron feljutott Diósgyőri VTK-t fogadták.

0

dvtk-300x225 Újabb 3 pontot szerzett a DSZC-Eötvös DSE

Rontott debreceni nyitással kezdődött a találkozó, de ezután is sokáig egymás hibáiból éltek az ellenfelek. A szett derekán néhány pontos előnyt szerzett a hazai csapat, amelyet a végjátékban még megtoldott.

A második játszmában a házigazdák továbbra is sok hibával játszottak, védekezésben és támadásban is több hibát vétettek, a diósgyőriek viszont egyre bátrabban nyitottak és támadtak, és teljesen megérdemelten kiegyenlítettek.

A harmadik játékrész elején folytatta eredményes játékát a DVTK, 10:7-es vezetésüknél időt kért a hazaiak edzője. Ekkor megrázta magát a DSZC-Eötvös DSE, először kiegyenlített, majd szemre is tetszetős támadásokkal ismét a maga javára fordította az állást.

A negyedik etap tartogatta a legtöbb izgalmat. Ismét a miskolciak szereztek előnyt, először 3, majd 5 ponttal is vezettek. Két debreceni időkérés és három csere után folyamatosan közelítette ellenfelét a DSZC-Eötvös DSE, míg végül 16-nél kiegyenlített. Ezután hosszú ideig mindkét csapat pontot szerzett a nyitásfogadásaiból, így hiába egyenlítettek mindig a hajdúságiak, 17:16-ra, 18:17-re, 19:18-ra, 20:19-re, 21:20-ra és 22:21-re is a DVTK vezetett. 22:22-nél szakadt meg a sorozat, amikor egy DVTK-időkérés után Fehér Panni ütötte be a labdát, így 23:22-re a vendéglátóknál volt az előny. Azonban a diósgyőriek kiegyenlítettek, majd egy hálóról lecsorgó nyitással szettlabdához jutottak. Mint a bajnokság során oly sokszor, most is a helyén volt a végjátékban az „eötvösös” hölgyek szíve, a szerencse is melléjük szegődött, így végül 26:24-re nyerték a játszmát és 3:1-re a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel megtartotta második helyét a táblázaton a DSZC-Eötvös DSE, amely legközelebb 2018. november 17-én 15 órai kezdéssel egy újabb NB I-es egyesület, a Jászberényi Röplabda Klub U21-es csapatát fogadja a Beregszászi Középiskolában.

DSZC-Eötvös DSE – Diósgyőri VTK 3:1 (19, -20, 17, 24)

Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Vojth Ildikó, Miholecz Melitta, Domonkos Kitti, Németi Rebeka, Barnucz Gréta.

Csere: Harmati Andrea, Molnár Vivien.

Edző: Szombathy András.