Újabb győzelmet ünnepelhettek az egyetemi röpisek

A DEAC női röplabdacsapata az NB II felsőházában vasárnap az Emericus-BDSE gárdáját fogadta. Kuszkó Zsolt tanítványai az első fordulóban 3:2-re győzték le a fővárosiakat, ám ma elég volt három szett a sikerhez.

0

deacemericus_20250413-300x158 Újabb győzelmet ünnepelhettek az egyetemi röpisekFotó: deac.hu

A meccs első perceiben a vendégek akarata érvényesült, de hamar fordítottak a debreceni lányok (8:5). Ezt követően is folytatódott a hullámzás, ám 15:15 után már főleg a házigazdák megoldásaik jöttek be (25:18). A második játszma még simább lett, a periódus derekára már nyolccal léptek meg a fekete-fehérek meg (14:6). A folytatásban tíznél nagyobb differenciát is feljegyezhettünk (21:10). A hajrában egy kicsit kozmetikáztak az eredményen a vendégek, de izgulnunk egy pillanatig sem kellett (25:17). Aztán a harmadik játékrész már körömrágósabb lett. Egyik együttes sem tudott meglógni, gyakran minimális különbséget jegyezhettünk fel. A végjátékban is nehéz volt megjósolni, melyik fél örülhet. Szerencsére a kulcspillanatokban jobban összpontosított a DEAC, ezért a harmadik etapban lezárták az összecsapást (27:25).

Női röplabda NB II felsőház

DEAC – Emericus-BDSE 3:0 (25:18, 25:17, 27:25)

– A csapat egy része a Medikus Kupán vett részt Szegeden péntektől vasárnapig, még ma délelőtt is szerepelt meccs a programban. Ilyenkor vegyes érzéseim vannak, mert tudom, hogy nagyon fáradtak a lányok. Ám azzal is tisztában vagyok, hogy minden tartalékot bevetnek. Abban bíztam, hogy nem lesz megint ötszettes meccsünk. Azt gondolom, most jól működött a támadásunk és a sáncmunkánk, az első két szettben mi irányítottunk. A harmadik játszma sajnos kicsit szoros lett, de a kellő pillanatokban mindig tudtunk összpontosítani, ennek köszönhetően a végjátékban le tudtuk zárni a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak, jó volt látni, hogy segítik egymást a pályán és azon kívül. Köszönjük a szurkolóknak a támogatást! – összegzett Kuszkó Zsolt vezetőedző.