
Mérföldkőnek nevezte azt a három évre megkötött főszponzori szerződést Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, melyről szerdán délután tájékoztatta a sajtó képviselőit. Elmondta, a Tranzit-Ker Zrt.-vel való megállapodás része annak a szándéknak, hogy helyi vállalkozókkal hozzák létre a klub szponzori körét. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy sikeres tradicionális vállalkozással sikerült főszponzori szerződést kötniük.
A cég vezérigazgatója, Szabó Ákos előbb megköszönte a klubnak a lehetőséget, mert mint mondta, a három évtizedes családi vállalkozás erősen kötődik Debrecenbe. A cégcsoportnak nemcsak az központja, hanem gyártóegységei is a városban találhatók. A lokálpatriotizmus eddig fontos volt a vállalkozás életében, így mindig támogatta a helyi rászorulókat és a sportot. Az egészséges életmód a cég vezetőinek, illetve munkatársainak is elsődleges, ami a termékeiben is kifejezésre jut, így a DVSC labdarúgócsapatának a támogatása tökéletesen beleillik a portfoliójukba.

Nem tagadta, abban is bíznak, hogy az együttműködés üzletileg is előnyös lehet számukra, hiszen a Loki az elmúlt 15 évben sikert sikerre halmozott. Bár, most a csapat nem a legjobbak között szerepel, de bíznak abban, hogy rövid időn belül visszakerül az őt megillető helyre, s ebben a cégük is szeretne részt venni, ami tovább növelheti a Tranzit-Ker ismertségét nemzetközileg is.
A közelmúltban megalakult DVSC Egyesület elnöke, Kósa Lajos arról beszélt, hogy szeretnék, ha a DVSC- olyan brenddé válna, amely európai szinten is öregbíti a város hírnevét, s mindezt helyi vállalkozók támogatásával akarják elérni.

Papp László polgármester emlékeztetett a főszponzor eddig szerepvállalásaira a város életében, valamint arra, hogy a vállalkozás vezérigazgatója Debrecen díszpolgára. Úgy fogalmazott, szeretné, ha a DVSC olyan sikeres utat járna be ezután, mint a Tranzit-csoport elmúlt 30 évben a saját evolúciója során, mert ma már nemcsak egy debreceni vagy magyar vállalatként tartják számon, hanem a nemzetközi térben is komoly sikereket ért el. Hozzátette, a DVSC új brenddé, márkává formálásában a város a maga eszközeivel, lehetőségeivel teljes mértékben a futballcsapat mögött áll. Reményét fejezte ki, hogy a főszponzori szerződés mindkét félnek előnyös megállapodást jelent.
É.P.
Fotók: Égerházi Péter




