Ujvárosi Ádám: “teljes mértékben a futballra koncentrálhatok”

A Debrecenben nevelkedett labdarúgó, egy angyalföldi és szentlőrinci kitérő után hazatért, a jövőben a DEAC színeiben folytatja pályafutását.

0

Ujvárosi_Ádám_Pöszmet_Tibor_DEAC_foci_átigazolás-1-300x168 Ujvárosi Ádám: "teljes mértékben a futballra koncentrálhatok"Fotó: deac.hu

Ujvárosi Ádám kicsi gyerekként a Loki Focisuliban ismerkedett a labdarúgás alapjaival, majd a debreceni akadémián pallérozódott. Felnőtt pályafutását a kis Lokiban kezdte, de Magyar Kupa mérkőzésen bemutatkozhatott az első csapatban is. 2020-ban Angyalföldre tette át székhelyét, ám a Vasas egy év után kölcsönadta a Szentlőrincnek a 21 éves védőt. Egy hete újabb állomásához érkezett pályafutása, visszatért Debrecenbe, ugyanis a DEAC egy éves szerződést kötött a labdarúgóval.

„Nagyon örültem, mikor szerződést ajánlva megkerestek a klubtól, így visszatérhettem Debrecenbe. Nem kellett sokat gondolkoznom, szinte azonnal igent mondtam. Döntésemben az is közrejátszott, hogy egy passzív év után, a futball mellett folytathatom egyetemi tanulmányaimat (Debreceni Egyetem testnevelés-földrajz szak – szerk.). A közeg nem ismeretlen számomra, hiszen majd mindenkit ismerek, többekkel baráti a viszonyom, vannak, akikkel együtt nevelkedtem az akadémián, így a beilleszkedéssel nem volt gond. Annak külön örülök, hogy a DVSC ikonja, Sándor Tamás ez edzőm, akit nagyra tartok és tisztelek. Sajnos az elmúlt időszak nem a terveim szerint alakult, ezért van bennem hiányérzet, de előre kell tekinteni. Most az a legfontosabb, hogy utolérjem magam, ugyanis betegség miatt van egy kis lemaradásom, amit próbálok minél hamarabb ledolgozni. Ehhez minden feltétel adott a klubnál, így a tanulmányok mellett teljes mértékben a futballra koncentrálhatok. Még javában tart a felkészülés, két hét van a tavaszi rajtig, úgy gondolom, a dobogón zárjuk a bajnoki sorozatot, de a feljutást sem tartom lehetetlen küldetésnek. Bízom benne, minél több lehetőséget kapok, én pedig jó teljesítménnyel szeretném meghálálni a szakmai stáb és a vezetőség bizalmát” – fogalmazott Ujvárosi Ádám.

KZT