Utánpótlás edzőt és játékosokat díjaztunk

Mint tavaly, idén is elismerésben részesültek az akadémia játékosai, illetve első alkalommal került átadásra a Garamvölgyi Vándor-díj.

0

19-300x200 Utánpótlás edzőt és játékosokat díjaztunk

A DVSC – Paks bajnoki mérkőzés szünetében rendezett díjátadón a DVSC-DLA korosztályos csapatainak, az edzők által, a 2018-2019-es idény legjobb játékosának választott fiatalok vehették át a Tisza Talent Management és a Debreceni Sportélet díjait.

01-1-300x200 Utánpótlás edzőt és játékosokat díjaztunk

Idén első alkalommal került átadásra, a legendás edzőnkről, Garamvölgyi Lajosról elnevezett vándor-díj, amit az akadémia legjobb edzőjének választott szakembere kap meg minden évben. Idén Sándor Csaba az U16-os csapat trénere részesült ebben az elismerésben, a serleget a Mester fia, Garamvölgyi Péter adta át.

03-300x200 Utánpótlás edzőt és játékosokat díjaztunk

A játékosoknak a DVSC egykori kiváló futballistái, Sándor Tamás és Tisza Tibor adta át a díjakat és az elismerő oklevelet.

Szívünk szerint minden fiatalnak adtunk volna díjat, mert megérdemelnék, hiszen szabadidejükben nem a számítógép előtt ülnek, böngészve a közösségi oldalakat, hanem sportolnak, míg mások hétvégéken pihennek, szórakoznak, addig akadémistáink bajnoki mérkőzéseken lépnek pályára, mindezek mellett tanulnak is. Természetesen a szülőknek is jár az elismerés, rengeteg áldozatot hoznak, hogy a gyermekeik futballozhassanak, illetve az akadémia szakembereinek az áldozatos munkájukért.

16-300x200 Utánpótlás edzőt és játékosokat díjaztunk

Nagy Köszönettel tartozunk Tisza Tibornak, aki nélkül a díjátadó nem jöhetett volna létre, illetve Sándor Tamásnak, hogy vállalta a felkérést, mint ahogy Garamvölgyi Péternek is.

Természetesen, a klub, és az akadémia vezetőségének, marketing vezetőjének, sajtófőnökének és munkatársainak is köszönjük a segítséget.

2018-2019 legjobb játékosai:

GURZÓ MIKLÓS (U7)

VATAI NOEL (U8)

SÁPI LEVENTE (U9)

GURZÓ GYÖRGY (U10)

BALOGH T. MÁRK (U11)

BODNÁR BALÁZS (U12)

BUTOR LEVENTE (U13)

SZAKÁCS LEVENTE (U14)

LÉNÁRT GÁBOR (U15)

BÉNYEI ÁGOSTON (U16)

MARUSCSÁK JAN (U17)

SZABÓ ÁRPÁD (U19)

KIRÁLY KÍRA (LEÁNY U14)

TÓTH ZSÓKA (LEÁNY U16)

PINTYE VIVIEN (LEÁNY U19)