Triffa Ágnes: Már az étterem előtt meglepetésben volt részem, a vacsorapartnereim az ajtóban vártak rám. Kellemes hangulatban telt az este, sokat beszélgettünk, jókat nevettünk, jó volt mindenféle kötöttségek nélkül találkozni kézilabda szurkolókkal. Mindkettőjüket ismertem már, ott vannak a mérkőzéseken, még az edzéseken is, de sikerült még jobban megismernem őket. A kézilabda volt a fő téma, de minden egyébről is tudtunk beszélgetni, bepillantást nyerhettem az életükbe. A tulajdonossal és a séffel is tudtunk váltani néhány szót, kedvesek, aranyosak voltak. Finomakat ettünk egy igényesen kialakított étteremben. Az ilyen események egyértelműen közelebb viszik egymáshoz a szurkolót és a játékost, véleményem szerint, nagyszerű kezdeményezés. Meg is beszéltük és ezt jelzem majd csapatkapitányunknak, Vicának, hogy ezt csapatszinten folytathatnánk. Mikor korábban Debrecenben játszottam, voltak ilyen összejövetelek, mi is lejártunk a Montira, ezt lehetne újraéleszteni. Bár elég sűrű a programunk, meccsek, edzések mellet egyéb elfoglaltságaink is vannak, de úgy gondolom, meg lehetne ezt oldani.
Ujjpál Zsolt: Akik ismernek tudják számomra mit jelent a kézilabda, a DVSC életem fontos része, ezért is voltam nagyon boldog, mikor megtudtam, én vagyok az a szerencsés, aki együtt vacsorázhat Tréfivel. Maga az este nagyon csodálatos volt, hamar feloldódtunk, kötetlenül beszélgettünk, szó volt természetesen a kézilabdáról, magáról a sportról, sport utáni életről, de az élet egyéb más dolgairól is. A kellemes hangulathoz minden adva volt, a színvonalas étterem, finom ételek, a kedves kiszolgálás. Nagyon jól éreztük magunkat, a jó társaságban hamar elrepült az idő. Az ilyen találkozások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, és az egyébként is jó kapcsolat a játékosok és szurkolók közt tovább erősödjön. Meg is beszéltük Ágival, teszünk lépéseket azért, hogy legyenek hasonló összejövetelek, közös sütés-főzés, esetleg egy disznótor. Köszönöm a Debreceni Sportéletnek, hogy lehetővé tette számunkra ezt a találkozást, egy felejthetetlen élményben volt részünk.
Az étterem 1986-ban nyitotta meg kapuit Debrecen belvárosában, a Miklós utcán, 2016-ban esett át egy komolyabb átalakításon. A több mint 30 éve működő étteremben fő irányvonal a tradicionális magyar ételek minél jobb technológiával való elkészítése, ám megtalálható az étlapon a hagyományos magyar étel újszerű „köntösben” tálalva, illetve „street food” ételeket is felszolgálnak – tudtuk meg az étterem séfjétől, Nagy Csabától, aki maga is sportolt, korosztályos válogatott labdarúgó volt korábban. Az étterem egy 50-60 fős befogadására alkalmas teremmel, illetve egy rendezvények megtartására alkalmas különteremmel is rendelkezik, mindkét hely berendezése a hagyományos magyar stílust követi. Különleges események esetén ünnepi menüsort szolgálnak fel (a következő ilyen az Adventi menüsor lesz), amelyek minden esetben egy több fogásos, az adott ünnephez köthető ételek kínálását jelentik.
Köszönettel tartozunk a Flaska Vendéglő tulajdonosának, a Debreceni Dózsa egykori kézilabdázójának, Hajnal Lajosnak, hogy lehetővé tette ezt az eseményt.