Vámos Petrán nem múlt, oda a negyeddöntős álom

A női kézilabda világbajnokság szombati játéknapján a magyar válogatott a házigazda svédekkel találkozott.

0

1200biro_960px-300x157 Vámos Petrán nem múlt, oda a negyeddöntős álomFotó: MKSZ

Nemzeti csapatunk a középdöntő első mérkőzésén magabiztos játékkal hozta a kötelezőt, tíz góllal bizonyult jobbnak Szenegálnál. Szombaton már nehezebb párharc várt a magyar lányokra, ugyanis a házigazda Svédország ellen léptek pályára.

Az első félidőben szinte végig válogatottunk vezetett, védekezésben és támadásban extrát nyújtott a csapat, különösen Vámos Petra, aki vezérré lépett elő és 11-10-re megnyerték a játékrészt. Szünet után ledolgozták hátrányukat a svédek, a 40. perctől pedig elléptek a sokat hibázó magyaroktól és végül 26-22-re győztek.

A DVSC Schaeffler irányítóján nem múlt a siker, Vámos Petra végig jó teljesítményt nyújtott, hatszor vette be a svéd kaput. A Loki jobbszélsője, Töpfner Alexandra is pályára lépett a mérkőzésen, de ezúttal nem tudott betalálni.

A vereséggel elúszott a negyeddöntős álom, ám a vb még nem ért véget Golovin Vlagyimir együttesének, ugyanis következnek a horvátok, a cél pedig az olimpiai selejtezőt érő 9. hely megszerzése.

Női kézilabda-világbajnokság, középdöntő, I. csoport, 2. forduló

Magyarország – Svédország: 22-26 (11-10)

Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 2, Vámos 6, Papp, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 2. Cserék: Klujber 3, Pásztor, Simon, Albek 5, Márton 1, Töpfner

Edző: Golovin Vlagyimir