A 2024-25-ös versenykiírásban másodjára ütközik meg egymással a DEAC és a DVSC-II. Az első városi derbit az egyetemisták nyerték, egy ötöst adtak a piros-fehéreknek a Nagyerdei Stadionban. Mindkét alakulat sikerrel vette a legutóbbi akadályt, a fekete-fehérek a Hatvant, a DVSC második számú csapata a Nyíregyháza II-t fektette két vállra.
Urbin Péter legénysége a dobogó 2. fokáról, míg Máté Péter együttese a 8. helyről várhatja a vasárnapi összecsapást. Az egyetemisták harcban vannak a bajnoki címért folytatott versenyfutásban, csak egy pont a lemaradásuk az éllovas Karcagtól. Ha a kék-fehérek botlanának Tiszaújvárosban, a DEAC pedig nyer, át is vehetik a vezetést a táblázaton. De ha vereséget szenvednek, könnyen megeshet, hogy a 3. helyen zárják a hetet, nem valószínű, hogy a Putnok ne nyerjen Hatvanban. A kis Loki győzelme esetén egy helyet léphetne feljebb a tabellán, ám ehhez az is kell, hogy a Cigánd pont nélkül zárjon Füzesabonyban.
Bár nagy a távolság a két csapat közt a táblázaton, az esélyeket sutba lehet dobni, nem lehet előre megjósolni a győztes kilétét. A derbin mindkét fél kettőzött erővel fog küzdeni, parázs mérkőzésre lehet számítani, érdemes tehát vasárnap délután kilátogatni az Egyetemi Sporttelepre. A pontok sorsáról pedig a pillanatnyi forma fog dönteni.
NB III Északkeleti csoport 26. forduló
DEAC – DVSC-II
04.27. 17:00 Egyetemi Sporttelep