Vaskó Aurél: „egyre inkább azt éreztem, a labdarúgás az én sportom”

Ahogy társai becézik, Vasi nemrég tért vissza Telkiből, az U15-ös válogatott edzőtáborából. A DLA tehetséges belső védőjének a labdarúgás nem csak szenvedély, hanem életének szerves része is.

0

24-1-300x202 Vaskó Aurél: „egyre inkább azt éreztem, a labdarúgás az én sportom”

Nemrég tértél vissza a korosztályos válogatott edzőtáborából…

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ott lehettem Telkiben, hiszen minden játékos vágya, hogy meghívják a válogatottba. Tavasszal már voltam egy kiválasztó edzőtáborban, Peti bácsi (Garamvölgyi Péter – szerk.) említette utána, hogy a szövetségi edzők jókat mondtak rólam. Titokban, legbelül reménykedtem, hogy a későbbiekben számítanak még rám. Otthon voltam, csapattársam, Csongi (Kokovai Csongor – szerk.) épp nálunk volt, mikor anyukám közölte a jó hírt. Mindketten nagyon boldogok voltunk, hogy meghívtak minket a keretbe. A szövetségi edzővel sokat beszélgettünk, elmondta, mit vár el tőlünk, technikai, taktikai, posztokból adódó feladatokat gyakoroltunk a két nap alatt. Sok élménnyel gazdagodtam, hasznos tapasztalatokat szereztem. Az, hogy bekerültem a keretbe, bizonyítja, jó úton járok, a sok munka kamatozik, jó döntés volt, hogy a judogit stoplisra cseréltem.

Ezek szerint, nem a foci volt az első sport az életedben?

Kezdetben dzsúdóztam, szerettem is, jól is ment, viszont az edzéseket mindig focival zártuk, és egyre inkább azt éreztem, a labdarúgás az én sportom. Focizni akartam, otthon megbeszéltük, anyukám vitt első edzésemre.

Hol ismerkedtél meg a labdarúgás alapjaival?

 Hétévesen kerültem a DEAC-ba, első edzőm, ugyan az volt, aki most is, Garamvölgyi Péter. Később Hegedűs Tamásnál és Kolbe Ádámnál az Olasz Focisuliban tanultam a focit, majd Böszörményből igazoltam egy éve a DVSC-DLA-hoz. A kezdetektől nagyon komolyan vettem a labdarúgást, minden edzésen a maximumot próbáltam nyújtani, de ez a mai napig is így van. Úgy gondolom, egyenletesen fejlődtem, nagyon sokat tanultam edzőimtől, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni.

Miben fejlődtél leginkább?

Technikailag és fizikálisan sokat javultam, viszont meg kell tanulnom többet használni a bal lábam. Hét éve focizok, de még az út elején járok, sokat kell még fejlődnöm, hogy futballista váljék belőlem, a munka java még csak most következik. Mindent meg fogok tenni azért, hogy jobb és jobb legyek, mert a labdarúgás nem csak a szenvedélyem, hanem az életem meghatározó része is.

09-1-300x208 Vaskó Aurél: „egyre inkább azt éreztem, a labdarúgás az én sportom”

Csapatodban belső védőként játszol. Ez volt eredetileg is a posztod korábban?

Mint általában a legtöbb kisgyerek, én is csatár akartam lenni, gólokat rúgni. Elől kezdtem, de bekerültem a védelem tengelyébe, ahol nagyon szeretek játszani, nem cserélném már fel a támadó posztra. Természetesen bizonyos játékszituációknál, szögletek, szabadrúgások, én is előremegyek, illetve a támadásépítésből is kiveszem a részem.

Említetted, egy éve kerültél az akadémiához. Könnyen beilleszkedtél?

Ezzel nem volt különösebb problémám, a legtöbb csapattársamat már látásból ismertem, kedvesen fogadtak, mindenben segítettek, egy nagyon jó közösségbe kerültem. Az nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy a Szent József Gimnáziumban folytattam az iskolát, ahol a keret fele osztálytársam.

Ha már az iskola szóba került. Tanulás hogy megy?

A foci mellett a tanulás is nagyon fontos számomra, hiszen tudom, a sport véges. Próbálok egy jó átlagot tartani, de futballnyelven fogalmazva, előfordulnak hullámvölgyek. A matematikát nem nagyon kedvelem, de igyekszek megbirkózni ezzel a tantárggyal.

Játékos példaképed van?

A Liverpool védője, Virgil van Dijk a példaképem, de a Realból Ramos játéka is tetszik. A Lokiból Tőzsér a kedvencen, ő a csapatkapitány, irányít, rutinos, technikás játékos.

Mivel töltöd a szabadidődet?

Szeretek kerékpározni, mikor tehetem, felpattanok a bringára és letekerek néhány kilométert, de az Xbox is a kedvenc időtöltésim közé tartozik.

24-300x202 Vaskó Aurél: „egyre inkább azt éreztem, a labdarúgás az én sportom”

Néhány rövid kérdés: kedvenc autómárkád, ételed, filmed, sportod a focin kívül, zenei stílusod?

Autó: Mercedes, étel: milánói, film: Charlie és a csokigyár, sport: kosárlabda, zene: rap, de tesóm nagy rocker fan, így ez is közel áll hozzám.

Szüleid kint szoktak lenni a mérkőzéseiden? Sportoltak korábban?

Anyukám néha még a dunántúli meccsekre is elutazik, apukám főleg a debreceniekre jön ki. Otthon mindig átbeszéljük a játékomat, sosem elfogultak velem szemben, azt is megmondják, ami szerintük nem volt jó. Nagyon hálás vagyok szüleimnek, szeretném nekik itt is megköszönni, hogy mindenben támogatnak. Anyukám az NB-I-ben röplabdázott, apukám bokszolt, hobbi szinten ma is űzi.

Hogy jellemeznéd magad?

Jó lelkű vagyok, mindenben a jót keresem, nyugodt a természetem, azért ritkán előfordul, hogy felemelem a hangom. Azzal viszont fel lehet idegesíteni, ha a családomat, barátaimat megbántják.

Visszakanyarodva a labdarúgáshoz, miben látod a csapatod erejét?

Jól építjük fel a támadásokat, gyorsak az átmeneteink, soha nem adjuk fel, minden mérkőzésen odatesszük magunkat. Kiváló a csapategység, mindenki jóban van mindenkivel, pályán és azon kívül is megértjük egymást, jó az öltözői hangulat. Szerintem mindezek kellenek ahhoz, hogy eredményesek legyünk.

Nemsokára kezdődik a bajnokság, milyen eredményre számítasz a szezon végén?

Tavaly kevéssel maradtunk le a dobogóról, idén szeretnénk odaérni. Szerintem ezt elérhetjük, jó játékosok érkeztek, erősödött a keretünk. A legfontosabb viszont, a sok munka, az akarat, ami eddig is jellemzett minket. Nem lesz könnyű dolgunk, egy korosztállyal feljebb léptünk, a többi csapat is erősödött.

Milyen távlati céljaid vannak?

Nagyon szeretnék idővel az élvonalban pályára lépni a DVSC játékosaként, de ahhoz, hogy odakerülhessek, rengeteg munka vár még rám, sokat kell még fejlődnöm. Addig viszont korosztályos csapatomban kell bizonyítanom, továbbra is keményen dolgozni az edzéseken. Szeretnék továbbra is tagja lenni a válogatott keretnek. Tanulmányok terén még nincs konkrétum, de van elképzelésem, a testnevelői, edzői pálya vonzó számomra.