Augusztus 4. és 13. között Londonban rendezik meg az atlétikai világbajnokságot, ahol a 100 méteres gátfutás 46 fős mezőnyében Kozák Luca is megmutathatja tudását. A DSC-SI kiválósága a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) meghívására vehet részt a vb-n.
,,Idén az U23-as Európa-bajnokság volt a fő versenyem, nagyon örülök, hogy Londonban jó pályán, kiváló atléták ellen futhatok majd augusztus 11-én. Szoknom kell még az érzést, a közeget, hogy a világ legjobbjainak a társaságában bizonyíthatok, de jó formában érzem magam, és csodálatos lenne, ha összejönne egy új egyéni csúcs. Keményen dolgozunk, hiszen a vb után nem sokkal már utazok az Universiadéra.”- fogalmazott Kozák Luca.
,,Nagyon örülök a vb meghívásnak, igazából én erről már egy kicsit letettem de az edzőm nagyon bízott benne, hogy még beférhetek. Nagyon jó főpróba lesz az Universiade előtt, amelyre rögtön London után utazok. Sokat versenyeztem idén, ezért most két hete már kőkeményen edzek újra. Jó formában érzem magam és remélem, hogy egyéni csúcs közelében tudok futni.”-mondta Kerekes Gréta





