Hogyan kerültél kapcsolatba a kézilabdasporttal?
1995-ben kezdtem sportolni, de igazából semmi különlegesre nem kell gondolni. Szüleim nem sportoltak, és nem is egy televízióban megtekintett kézilabdameccs, vagy nagyobb világesemény inspirált. Egyszerűen csak mozogni szerettem volna, és azt tudni kell, hogy Nádudvaron a foci mellett a kézilabda az egyetlen sportág, amely számításba jöhet, így azt választottam. Szerencsém volt, hiszen annak idején egy remek utánpótlás-edzőnél kezdtem el az edzéseket.
Milyen eredményeket értél el csapatoddal?
Úgy gondolom, a nádudvari kézilabdát nem kell bemutatni senkinek, hogy mást ne mondjak, a DVSC jelenlegi felnőttcsapatában két nádudvari játékos szerepel. Gyerekként szép sikereket értünk el, mivel nagyon jó csapatunk volt, többek között együtt játszottam Nagy Kornéllal. 2000-ben országos bajnokságot nyertünk gyerekszinten. Majd Békésen NB1/B-ben szerepeltem, ahonnan feljutottunk az élvonalba, így elmondhatom magamról, hogy az NB1-ben is bemutatkozhattam, dacára annak, hogy nem vagyok egy szálfa termetű legény.
Milyen poszton játszottál?
Irányító voltam, majd termetemből adódóan előfordult olyan, hogy lekerültem a balszélre, de a valódi pozícióm középen volt.
Miért döntöttél a befejezés mellett?
Beláttam, hogy az adottságaim kevesek a legmagasabb szinthez, így nem egy mondvacsinált sérülés, vagy az edzői bánásmód miatt hagytam abba. Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy ennyi van bennem. Amit lehetett, azt a pályán kiadtam magamból. Ma már nem hiányzik a játék.
A kézilabdapályától viszont nem szakadtál el. Mi vezetett ahhoz, hogy edzőként próbáld ki magad, majd mi ösztönzött arra, hogy folytasd a munkát?
2008 februárjában kezdődött. Mindig is érdekelt ez a terület, így amolyan belső indíttatásból vágtam bele. Bementem az iskolába, összeszedtem két csoportra elegendő gyereket, és elkezdtem velük a munkát. Szerencsés volt a helyzetem abból a szempontból, hogy jelenlegi kollégám, Győrvári Viktor egy évvel azt megelőzően került el Nádudvarról, így mondhatni, megörököltem tőle ezt a rendkívül hálás feladatot. 2009-ben már az NBII-es felnőttegyüttest edzettem. 2011-ben országos döntőt játszottunk a korosztályos csapatunkkal, amit pedig kiemelnék, hogy abból az állományból jelen pillanatban négyen játszanak itt, a DVSC ifjúsági csapatában.
Hogyan kerültél Debrecenbe?
2012-ben kerestek meg a Debreceni Sportcentrum kézilabda-szakosztályának akkori vezetői azzal a kérdéssel, hogy csatlakoznék-e a Sportiskolához. Ezzel együtt a DVSC is érdeklődött, ám akkor a párhuzamos munka még nem jött össze, így a Sportiskola edzője lettem, ahol a 2000-es korosztályt irányítottam, illetve két évet dolgoztam fiúkkal is.
Majd a DVSC-nél több korosztály felkészítésében is szerepet vállaltál. Jelenleg az ifik vezetőedzője vagy.
Miután 2014 nyarán, Köstner Vilmos szakmai igazgató közbenjárásával a klubhoz kerültem, legelsőként a serdülőcsapat munkáját irányítottam. A Tóvizi Petra fémjelezte korosztállyal már az első évemben sikerült bronzérmet szereznünk az Országos Serdülő Bajnokságban. Egy évvel később szintén bronzérmesek lettünk, a tavalyi évadban pedig immáron junior-edzőként a negyedik helyen zártunk a bajnokságban.
Idén kezdted a negyedik szezonod a klubnál. Hogyan értékelnéd az elmúlt három évadot, akár az eredmények, akár az elvégzett munka szempontjából?
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem kizárólag rólam szól. Nagyon jó edzői team alakult ki, hatékonyan dolgozunk együtt, éppen ezért a sikerek is közösek. Győrvári Viktor kollégámmal egy városból érkeztünk, vele nagyon jól megértjük, kiegészítjük egymást. Nincs bennünk önzés, nem zsigereljük ki a gyerekeket annak alárendelten, hogy a csapatunk minél eredményesebb legyen. Mindenki a képzettségének, edzettségének megfelelő korosztályban játszik, hiszen a célunk egyértelmű, avagy szeretnénk, hogy minél több saját nevelésű fiatal mutatkozzon be a felnőttek között, kivételes képességű játékosaink pedig a magyar válogatottban szerepeljenek. Vehetjük példának Tóvizi Petrát, aki már stabil tagja a felnőtt-keretnek, és amennyiben megfelelően fejlődik, és jól dolgozik, nem csak itt Debrecenben, hanem éveken belül a magyar válogatottban is meghatározó játékossá válhat.
Idén már komplett stáb dolgozik a DVSC utánpótlásában.
Ebben az évben csatlakozott hozzánk Suba Emese, aki erőnléti edzőként segíti a munkánkat, ez pedig mind a serdülő, mind pedig az ifi csapaton érzékelhető. Posta Sarolt, rehabilitációs edzőnk, és Pusztai Tamásné, kapusedzőnk úgyszintén sokat hozzátesz ahhoz, hogy a lehető legkomplexebb, leghatékonyabb munkát végezzük, így elévülhetetlen érdemeik vannak abban, hogy itt tartunk. Tudatosan odafigyelünk a meccsterhelésre is, annak érdekében, hogy ne legyen nyűg az, hogy újra bajnokit kell játszani, és azt látom a lányokon, hogy ez működik. Mindig várják a soron következő megmérettetést, motiváltak, és a sérülések száma is drasztikusan csökkent az utóbbi időben. Ez pedig fontos, elvégre azért csináljuk az egészet, hogy élvezzük.
Az utánpótlásmunka fokmérője a pillanatnyi eredményeken túl abban rejlik, hogy hány fiatal mutatkozik be a felnőttek mezőnyében. A DVSC-nél pedig több ifjú tehetség is sikerrel vette ezt az akadályt a közelmúltban.
Az elmúlt évadban több játékosunk került fel a felnőttekhez, Szabó Dóra, Szabó Panna, Tóvizi Petra és Pénzes Laura személyében, de nem szabad elfelejteni, hogy az idén visszatérő Román Dorina szintén debreceni nevelésű játékos, ő a Sportiskola 1999-es korosztályának volt tagja. Újabban pedig Borgyos Panna kopogtat egyre határozottabban a nagycsapat ajtaján. De rajta kívül is sok ígéretes tehetségünk van. Az a fő, hogy ők is hasonló utat járjanak be, hisz az utánpótlásmunka, és egy koncepció sikere ebben rejlik. Nem a pályán elért eredmények a fontosak, hanem az elvégzett munka. Az, hogy milyen szakmai tartalom, és mekkora léptékű fejlődés áll az elért helyezések hátterében. Bár ebben a tekintetben sem panaszkodhatunk, hiszen csapatommal veretlenül vezetjük az NB1-es keleti bajnokságot. Évek óta az élmezőnyhöz tartozunk, felvesszük a versenyt azzal a Győrrel és NEKA-val, melyek képesek összeszedni a legügyesebb, legtehetségesebb gyerekeket az ország minden pontjáról. Ez pedig köszönhető annak, hogy a DVSC-nél minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi munkát végezzünk, ilyen értelemben csak rajtunk áll, hogy hogyan élünk a lehetőségekkel.
Hogyan tudsz figyelni játékosaid optimális, képességeiknek megfelelő fejlődésére? Elvégre egy csapatsportban ez egy komoly kihívás. Jut mindenkire idő?
Mióta komplex stábbal dolgozunk, azóta ebben a tekintetben is nagy előrelépés tapasztalható. Tudjuk pótolni a hiányosságokat. Idén már én is főállású edzőként tevékenykedek, ami azt jelenti, hogy szükség esetén délelőttönként a felnőttcsapat edzéseibe segítek be, délután pedig a korosztályos munkával foglalatoskodok, így több időm jut a gyerekekre. Odafigyelünk, tisztában vagyunk azzal, hogy kinek milyen hiányosságai vannak. Az edzések végén gyakran előfordul, hogy ottmaradunk, és húsz percig képességet fejlesztünk, annak érdekében, hogy minden az optimális szintre kerüljön. Viszont ez csak úgy valósulhat meg, ha a játékosok partnerek ebben, vállalják és elvégzik a pluszmunkát.
Milyenek a tapasztalataid ezen a téren?
Azt gondolom, a fiatalok 16-17 évesen átlépnek egy határt. Akik eljutottak idáig, és jelenleg is az ificsapatunk tagjai, azok már egytől-egyig érettebb gondolkodásúak, képesek és hajlandók az áldozatvállalásra, hiszen motiváltak és céljaik vannak. Ebből adódóan sokkal jobb a munkamoráljuk, mint mondjuk két évvel ezelőtt, így nekem is egyre kevesebbet kell foglalkoznom azzal, hogy motiváljam őket.
Egyáltalán nincsenek mélypontok, vagy olyan helyzetek, amikor te is érzékeled, hogy hiányzik a maximális koncentráció és odaadás?
Negatív tapasztalat persze mindig van, de szerencsére egyre kevesebb. Ahogy korosodnak, egyre erősebben köteleződnek el a sport iránt. Emellett fontos kiemelni, hogy értelmes, intelligens lányokról beszélünk, akik az iskolában is helytállnak, jól tanulnak, képesek beosztani a napirendjüket. Én pedig úgy vélem, ez így van jól, hisz az élet minden területén szorgalmasnak kell lenni ahhoz, hogy a sportban eredményesek legyünk.
Mire fektetitek az átlagosnál nagyobb hangsúlyt az edzések során?
Amivel úgymond kevesebbet foglalkozunk, az a taktika. Alapvető taktikai elemekre, mozgásokra persze megtanítjuk őket, alapjátékaink egyébként is hasonlóak a felnőttcsapatéhoz. Ennél azonban sokkal lényegesebb a fizikális képzés, az egyéni képességek fejlesztése, az alapvető páros kapcsolatok megtalálása, elmélyítése, valamint a védekezés technikájának elsajátítása.
Hibátlan teljesítménnyel vezetitek a bajnokságot. Mennyire lehetsz elégedett a szezon eddig eltelt részével?
Az idei teljesítmény az edzéseken elvégzett munkának tulajdonítható. A lányok nagyon jól dolgoznak, ez pedig visszaköszön a meccseken is. Négy rangadóból hármat komoly hátrányból nyertünk meg, ami jelzi a csapatkohéziót, valamint a lányok kitűnő erőnlétét. A hibátlan mérleggel pedig nyilván nem lehetek elégedetlen, de van hová fejlődnünk, és a pillanatnyi első hely dacára nagyon résen kell lennünk a továbbiakban. Tavasszal vélhetően célponttá válunk, és mindenki minket akar majd megverni, így amennyiben elkényelmesedünk, nem összpontosítunk megfelelően, vagy belekerülünk egy rosszabb periódusba, akár még a második hely is veszélybe kerülhet. Márpedig a célunk nem más, mint a májusi Final Four, ahol a keleti és nyugati bajnokság első két-két helyezettje mérkőzik meg, a Magyar Kupához, vagy Bajnokok Ligájához hasonló két nap/két meccs lebonyolításban. Januárban pedig lesz diákolimpiai döntő, ahova a Csokonai Gimnázium révén egyik iskolánk már bejutott. Ez reményeink szerint az Adynak is sikerülni fog.
Megvertétek a Ferencvárost, idegenben. Annak a győzelemnek nem csak a felnőttek között lehet presztízsértéke.
A Fradi-pályán nyerni mindig hatalmas erény, nekünk pedig már elég régen sikerült. A Lányok is átérzik egy ilyen meccs súlyát, jelentőségét, hiszen ez mindig, minden korosztályban rangadó, melyet jó érzés sikerrel megvívni.
Idén megváltozott a bajnokság lebonyolítása. Mennyiben jelent ez akár előnyt, akár hátrányt?
Az új bajnoki rendszer kétségkívül jobb abból a szempontból, hogy több időnk jut képességfejlesztésre, egyéni képzésre, a védekezés gyakorlására, hiszen sokkal több a holtidőszak, mint az előző kiírásban. Kevésbé sűrű a program, most például két hónapos szünet áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy fejlődjünk. Ami pedig külön jó, hogy a bajnoki meccsek is hétvégén vannak, ez pedig kevésbé megy a lányok hétköznapjainak rovására.
Mint említettem, a végső győztes egy Final Four kereteiben kerül majd ki. Ennek előnye, hátránya egyaránt van, hiszen egy komplett bajnokság igazságosabb, jobban tükrözi a reális erőviszonyokat, és az egész éves teljesítmény dönt. A Final Four során már inkább a pillanatnyi forma kerül előtérbe, és nem számít, hogy mi történt az év addigi részében. Elég megnéznünk, hogy a férfi Bajnokok Ligája legutóbbi két fináléját egyszer sem tudta megnyerni az előzetesen legesélyesebbnek tartott csapat (2016-ban a sötét lónak számító Kielce, tavaly pedig a macedón Vardar Szkopje diadalmaskodott – a szerk.). Ugyanakkor ennek van egy plusz varázsa, és sokkal nagyobb a teher a játékosokon, mint egy átlagos bajnokin. Márpedig tudjuk, hogy teher alatt nő a pálma. De még nem érdemes erről beszélni, hiszen rengeteget kell dolgoznunk ahhoz, hogy odakerüljünk.
Van olyan perc, amikor ki tudsz kikapcsolódni, és nem a kézilabdával kapcsolatos feladatok járnak a fejedben?
Mondhatom azt, hogy a hobbim a kézilabda, Szabadidőmben is meccseket nézek, figyelem a kollegák mérkőzéseit. Egyébként igyekszem a legtöbb időt a családommal tölteni, van egy kislányunk, és most, januárban születik majd a kisfiunk.
A világbajnokságot is követed? A szurkolókat nagyon megviseli válogatottunk szereplése. Valljuk be, a 14. helyezés tényleg méltatlan a korábbi idők sikereihez képest. Te hogy látod a helyzetet?
Igen, figyelem a történéseket. Ami a mieink szereplését illeti, sajnos látni kell, hogy pillanatnyilag le vagyunk maradva a világ élmezőnyétől. Mindenekelőtt nagyon sok munkára és változtatásra lesz szükség ahhoz, hogy a magyar kézilabda újra előrelépjen, és be kell látnunk azt, hogy ez nem történhet egyik évről a másikra.
Vida Gergőnek további sok sikert kívánunk munkájához!
T.S.
