Öntsünk tiszta vizet a pohárba, mi is az a szektorlabda?

A szektorlabda, más néven asztali-labdarúgás, a gombfoci nevű futballutánzó játék szellemi-ügyességi sport változata, amely az 1910-es években alakult ki Magyarországon
A 12 érintéses asztali labdarúgás, pedig az 1920-as években alakult ki Brazíliában.

A két sportág sokban hasonlít egymásra, de merőben el is tér a másiktól.

További részletekért: http://sectorball.hu/

szektor2 VIII. Szektorlabda Európa-bajnokság, Tőserdő KupaHol és mikor rendezik meg az Európa-bajnokságot?

A Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség (MALSZ) és a Magyar Szektorlabda Szövetség közösen rendezi Lakitelken, 2017. október 21. és 23. között.

Hány fő vesz részt a versenyen Debrecenből?

A magyar válogatott öt főből áll, melyből hármat Debrecen városa ad, név szerint Puskás Zoltán, Puskás László és Kiss Levente.
Emellett még három fő tudja magát kvalifikálni az Európa Bajnokság főtáblájára, erre másik három debreceni versenyző is indul. Ezért a három helyért 15 versenyző szál versenybe összesen.

Mennyire népszerű ez a sport Magyarországon?

Lehetne népszerűbb is, sajnos elég kevesen játsszák. A szektorlabdát versenyszinten, mintegy háromszázan, a tizenkét érintéses asztali-labdarúgást pedig megközelítőleg harminc, talán negyven fő. Szerencsére ezek a számok mind Debrecenben, mind a MALSZ-nak köszönhetően ország szerte is növekvő tendenciát mutatnak.

Hány klub rendelkezik asztali-labdarúgás szakággal jelenleg?

Harmincra tehető a szektorlabdával foglalkozó klubok száma, a brazil 12 érintésessel, talán nyolc klub foglalkozik.

Ha kitekintünk a nagyvilágba, hová lehet pozícionálni a magyar asztali-labdarúgást?

Európában abszolút vezető helyen vagyunk szektorlabdában, de a 12 érintéses asztalifociban is ezt a réteget képviseljük.
Ezt mutatja, hogy az Európa Bajnokságokat szektorlabdában rendre a magyar csapat nyerte meg.
A Világ Bajnokságokat is szinte mindig a magyarok nyerik, kivéve egy alkalmat, amikor Románia diadalmaskodott, igaz a csapat magja ott is magyar.

A 12 érintéses brazil asztali-labdarúgást Európában Portugália és Olaszország képviseli magas szinten, de érdekesség, hogy Brazíliában több, mint egy millióan űzik a sport ezen ágát.

Debrecenben hányan űzik ezt a sportágat?

Nagyjából tíz fő van a csapatban, ebből versenyszerűen 6-8 fő. Maga a sport az kortalan, hiszen 8-10 évesen már lehet felnőttekkel versenyezni, és akár 60 év felett is lehet játszani, akár versenyezni is.

Mennyi időbe telik, míg valaki alapszinten el tudja sajátítani a játékot?

Alapvetően, ha a szabályokat ismerjük, akár pár óra, pár mérkőzés lejátszása alatt el lehet sajátítani az alapokat. Jelenleg is vannak újoncaink.

szektor3 VIII. Szektorlabda Európa-bajnokság, Tőserdő KupaMilyen készségek szükségesek, hogy valaki igazán megtanulja?

Alapvetően kombinációs készség és kézügyesség sokat segít a fejlődésben, de mint minden sportnak itt is a gyakorlás a titka mindennek. Talán a higgadtság és az összpontosítás képessége fontosabb, hiszen maga a játék némileg hasonlít a billiárdhoz és a dartshoz is.

Akik kedvet kapnak ehhez a sporthoz, hol és hogyan tudnak kapcsolatba lépni önökkel?

Elérhetőek vagyunk Facebookon is, a Debreceni SC néven illetve a Debreceni SC – DALC néven is, valamint edzéseinket az Ifjúsági Házban tartjuk minden Kedden és Csütörtökön délután, ahol minden érdeklődőt tárt karokkal várunk.

Kijelenthető tehát, hogy egy asztalifoci mérkőzés sok esetben izgalmasabb tud lenni, mint amikor valaki a szobában ülve nyomkodja a játékgép gombjait.

Igen, határozottan így van. Célunk az, hogy minél több fiatallal ismertessük meg ezt a sportágat, és mozdítsuk ki őket a számítógép világából. A fiatalok, akik már kipróbálták pozitív véleménnyel vannak az asztalifociról, többen komolyan megszerették.

 

A Debreceni Sportélet sok sikert és kitartást kíván az Európa-Bajnoksághoz az összes debreceni indulónak.