Visszafogottabb játékkal is legyőzték a Fradit

Ifi csapatunk számára augusztus utolsó napján elkezdődött a bajnokság, az EBJL keretében az FTC csapata volt az első ellenfelünk.

0

defaultnews_u18-1-300x200 Visszafogottabb játékkal is legyőzték a Fradit

A mérkőzés elején eléggé idegesnek tűnt a debreceni legénység, a passzjátékba számos hiba csúszott, korongeladások borzolták a nézők idegeit, melyekből veszélyes kontrákat vezettek a vendégek. A 2. percben kapott emberfórunkat nem sikerült gólra váltani, majd kicsit később mi kerültünk emberhátrányba; Kovács Rolandot állították ki a játékvezetők. A vendégelőnyt viszonylag simán lerendeztük, sőt, közben néhány komolyabb helyzetünk is kimaradt. 08.43-nál újra elszórtuk a pakkot a védekező harmadunkban, Rácz találatával előnybe kerültek a zöld-fehérek. Az 1. harmad hátralévő részében főként a mezőnyben folyt a játék, mindkét oldalon számos hibával. Bár a kapura lövési mutató (15-6) azért jelezte a tényleges erőviszonyokat, a mieink figyelmetlenül és enerváltan hokiztak ebben a periódusban.

A hazai együttesnek jól jött a harmad közi szünet, ahogyan az várható volt, György Józsefnek sikerült összekapni a legényeit. Már a 2. játékrész elejétől elkezdtek dominálni, feltűnő volt, mennyivel keményebben álltak bele a küzdelembe, mint annak előtte. Az 5. percben Spakovszky találta el a vasat, majd 30.26-nál Ellerbrock szerzett korongot, pontos keresztpasszára Kovács Roland érkezett és szép lövéssel egyenlített. Alig több, mint egy perccel később Szabó Kornél került a büntetőpadra, de a mieink magabiztosan ölték az időt. A 35. percben folytatódott a „Kovács-show”; Roland egy korongszerzést követően remek szólóval vezetéshez juttatta a mieinket. A harmad utolsó negyedében egyre magabiztosabban játszott a hazai együttes, állandósult a fölényünk, több gól azonban nem esett.

A 3. harmadban folytatódott a debreceni dominancia, az ellenfél pedig fáradni látszott. A 8. percben a vendégek gólvonalán pattogott a korong, de végül csak nem került a zöld-fehérek hálójába. 49.30-nál Ellerbrock vitte be a pakkot a vendégek harmadába, nem léptek ki rá, ő pedig nagy bombát küldött a hosszú felsőbe. Másfél perccel később Bartók verekedte át magát a vendégek védőin, az átadására Szabó Kornél érkezett és máris két góllal vezettünk! Antek Tamásnak is akadt azonban dolga, egy kontratámadás végén bravúrral hárított. Az utolsó öt percben kihagytunk egy emberfórt, majd az 58. percben egy kapu előtti kavarodás után a FTC kozmetikázott az eredményen.

Az idénynyitó mérkőzésen megérdemelten győzött a jobb képességű játékosokat felvonultató hazai együttes, a találkozó első harmadában azonban ránk ijesztettek a srácok; sok hibával, figyelmetlenül és erőtlenül hokiztak. Az idény elejei formára való hivatkozás nem elegendő, mivel a látottak szerint jóval inkább mentális, mint felkészültségi okok álltak a gondok hátterében.

[EBJL 30] DHK-FTC 4-2 (0-1, 2-0, 2-1)
Gólszerzők: 
Kovács R.(2), Ellerbrock és Szabó K., illetve Rácz D. és Ábrahám G.

György József: „Az 1. harmadban bekövetkezett, amitől tartottam; nem vettük eléggé komolyan az ellenfelet, ezért nagyon sok hibával játszottunk. A helyzeteinknél nem voltunk elég élesek és többször kaptunk kontrát, mert nem fektettünk megfelelő hangsúlyt a védekezésre. A figyelmetlenséget a 9. percben góllal büntette a Fradi, a kapu elé passzolt korongot kitűnően lőtték a rövid felsőbe. A harmadik sorunk védelme későn reagált, Antek is tehetetlen volt. A második harmadban már mi domináltunk, számításaink szerint 22-5 volt a kapura lövések aránya, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki. Gólt azonban nem tudtunk lőni, kivéve Kovács Rolandot, aki öt percen belül kétszer is eredményes volt, először Ellerbrock és Spakovszky összjátékát követően, majd egy korongszerzés után talált be.  A 3. harmad 50. percében Ellerbrock lőtte ki a hosszú felsőt, ezután végre az első sorunk is gólt szerzett, Bartók egyéni akciója nyomán Szabó Kornél az üres kapuba emelte be a pakkot. A harmad utolsó két percében ismét a harmadik sorunkat kontrázták le és szépített az ellenfél.

Végig Antek Tamás védett, összesen 21 lövést kapott. Az ellenfél mindkét góljánál kiszolgáltatott helyzetben volt, egyébként rendkívül magabiztosan védett és sokszor nagy bravúrokkal tartotta meccsben a csapatot. A játék egyik elemével sem vagyok elégedett. Fontos, hogy győztünk, de sajnos, nagyon sok hibával megtűzdelt játékot produkáltunk, remélem, hogy sikerül ebből levonni a tanulságokat. Elemi hibákat vétettünk, ami elsősorban a nem megfelelő fókusz következménye volt. A második sor játéka kimondottan tetszett, jól és eredményesen hokiztak. Az első sor gyakran túljátszotta, túlbonyolította a játékot, emiatt a mérkőzés képe nagyon lassú volt, a harmadik sor pedig nem értette meg a rájuk bízott feladatot.”