Fotó: Ásztai Csaba
Továbbra is várat magára az első tavaszi győzelem, ráadásul a hétközi játéknapon ezúttal pontot sem tudott szerezni Máté Péter együttese. A helyzetkihasználással továbbra is hadilábon állnak a debreceni fiatalok, a kapu előtt mindig elfogy a tudomány, sorra születnek a rossz döntések.
Remélhetőleg végre átszakad a gát, és elkönyvelhetik első sikerüket a fiúk, erre vasárnap jó esély kínálkozik, ugyanis a sereghajtó, már biztos kiesőnek számító Békéscsaba ellen lépnek pályára. A lila-fehérek eddig csak három mérkőzést nyertek, sajnos az egyiket épp a kis Loki ellen szerezték. Szeptember végén nagy meglepetésre 5-1-es vereséget szenvedtek a srácok.
A hét utolsó napján megmutathatják a Máté-tanítványok, jobbak a viharsarkiaknál, csak kisiklás volt az első köri vereség. Még van két nap a mérkőzésig, meg lehet keresni azt a góllövő csukát, ami ősszel a lábakon volt. Sokat érhet a győzelem, akár három helyet is feljebb léphet a táblázaton a kis Loki.
Labdarúgó NB III 29. forduló
DVSC-II – Békéscsaba
04.02. 13:00 Egyetemi Sporttelep
KZT




